Lakóhajóval Belgiumban

Belgium bázisunk

 

P1040828

Ezt a kicsiny országot, amely Magyarország területének egyharmada, hajózható folyók sora tagolja és komoly vízi útrendszer hálózza be. Sokan azt hiszik,hogy „Észak Velencéje” a hollandiai Amszterdam, pedig nem, a belga Brugge városka érdemelte ki ezt a címet már a Középkorban. Míg ugyanekkor a szomszédos Gent városa Párizzsal vetekedett nagyságában és az „Észak Firenzéje” néven ismerték. Belgium ilyen, csatornákban és történelmi-kulturális látnivalókban rendkívül gazdag ország. Egy városában van annyi katedrális, mint más ország egészében. Továbbá ezernyi sörfajta és ínycsiklandozó csokicsodák várnak a hajós nyaralásunkon, ha bérelhető lakóhajóval fedezzük fel Belgiumot.

A legfontosabb tudnivaló a lakóhajózás kapcsán, hogy hajóvezetői engedély nélkül hajózhatunk a bérelhető lakóhajókkal Belgium folyóin, csatornáin és legjelentősebb vízi útjain. 1500km hosszú a vízi úthálózat. Az ország három részből áll területileg és nyelvileg is. Az északi, lapos flamand részt Nieuwpoort-i vagy Eeklo-i indulással járhatjuk be az Ijzer, Leie és Bovenschelde folyókon és köztes csatornáikon. Ez a terület zsilipektől szinte mentes, viszont felnyíló hidak sora keresztezi utunkat. A déli, hegyes-dombos vadregényes vallon tájba franciaországi indulással kóstolhatunk bele az Ardennekben eredő Meuse (más néven Maas) folyóról, rengeteg zsilippel a környező hegyi csatornákon. Mindkét útvonalon a biciklizés és nyáron a fürdőzés lehetősége egészíti ki aktív pihenésünket. A harmadik belga országrész maga Brüsszel, ahová repülővel megérkeztünk.

 

Odajutás:

Budapestről Belgiumba autóval, vonattal vagy repülővel utazhatunk. Autóval a főváros, Brüsszel 1350km. Repülővel mindössze 2 óra, könnyen elérhető (ráadásul a Wizzair-rel olcsón). Közvetlen járatok repülnek a hét minden napján. Brüsszelből a belga nagyvárosokba, a csatornahajós indulási kikötőkbe negyedóránként indulnak a vonatok.

 

00012D2B

A tömeges vízi szállítás 300 éves múltra tekint vissza Belgiumban. Ekkor ásták ki az első csatornákat az országot átszelő folyók összekötésére. A legnagyobb városok között és azokból a tengerhez kézi és lóerővel vontatták az uszályokat a textilipar virágzása idején. Láttunk fotókat arról, hogy a világháborúban, amikor lóban, férfiben és üzemanyagban is hiány volt, gyermekek és asszonyok húzták a teherhajókat. Míg Franciaországban a kereskedelmi csatornák nagy részét 50 éve már csak turisztikai céllal hasznosítják, addig Belgiumban napjainkban környezetvédelmi okokból kifejezetten kedvezményezik a vízi szállítást. Egy uszály átlag 35 kamion rakományát viszi a fedélzetén. Mindössze 20 éve készült el a Központi Csatorna részeként a világ legnagyobb hajóliftje (a Strépy Thieu), amely a hajókat vízzel teli medencében 74m magasba emeli és egyszerűsítette a belvízi teherfuvarozást. A széles vízi autópályák egész évben hajózhatók, de lakóhajónkkal közülük nem sokat érintünk. A nyaralásra használt vízi úthálózaton májustól októberig hétvégente „uszály-stop” van, csak a sport és kedvtelési célú hajók használhatják a zsilipeket és hidakat. Belgiumban kereskedelmi forgalomtól mentes csatornák és folyószakaszok is bőven vannak: kézi működtetésű zsilipekkel szabdalt keskeny vízi utak és lassú folyók a békés vidéken. Ezek átszelik a kisvárosokat vagy azokhoz érkeznek. Minden belga városka középkori éke a városháza, a négyszögletes piactér fedett árkádsorral, a harangtorony, a kontyos házak és céhes műhelyek. Sokuk 6-800 éve épült és még az idő vasfoga és a háborúk sem fogtak rajtuk. Amit leromboltak, azt helyreállították és minden történelmi épület szebb, mint újkorában.

 

Lakóhajózáshoz fontos hajózási információ:

00006BF4

A csatornahajók bérelhetők hétvégére, hétfőtől-péntekig tartó minihétre, vagy egész hétre, akár több hétre is. Attól függ, mennyit szeretnénk látni az országból. A zsilipelés és a hidak használata bérhajóval az egész országban ingyenes, saját hajóra mérettől függően évi 25-100 euro közötti a matrica díj. Nem kell fizetni a kikötésért közterületen. Sokfelé telepített pontonnal vagy stéggel segítik a parthoz állást. Ingyenes, de kérik 24 óránál nem tovább maradni ugyanazon a helyen. Jachtklubok sokasága is üzemeltet szerény díjú kikötőket áram- és vízvételezési, zuhanyozási lehetőséggel. Hajóhosszunk alapján kb. 1 euro/méter ezekben a kikötési díj benne vízdíj. Vízvételezésre a zsilipeknél van még lehetőségünk, ingyen. A városi csatornákon 5 km/h a megengedett maximális sebesség, a limitmentes szakaszokon merüléstől függően 9-12 km/h. A bérelhető lakóhajók amúgy is legfeljebb 8-10 km/h sebességűek. Amelyiken nincs VHF rádió, ahhoz kölcsönözhető helyi mobiltelefon, hogy a hidakkal, zsilipekkel és kikötőkkel kommunikálni tudjunk. VHF 10, 18, 20 és 68 valamelyike a csatornájuk. Telefonos elérhetőségüket, nyitvatartási idejüket a hajón lévő pilotkönyv és részletes útvonaltérkép tartalmazza. A hidakat és zsilipeket állandó személyzet működteti, egyik zsilip sem automata vagy általunk üzemeltetendő. 1 órával, és 1km-rel is az érkezésünk előtt kéretik rádión vagy telefonon beszólni: hajónk nevét és hosszát, illetve útirányunk közlését kérik angolul. A be- és áthajózást a szokásos fényjelzésekkel szabályozzák0001425A. A piros jelzés akkor vonatkozik ránk, ha amúgy nem férnénk át a híd alatt. A zöld és piros együtt a Készülj! jelzés, azaz már észrevettek minket: töltődik a medence és nyílik a zsilipkapu vagy  lezárják nekünk a közúti forgalmat és kezdődik a hídnyitás. A hajózási térkép azt is írja, hogy egyáltalán nyitható-e az adott híd, milyen magas nyitás nélkül és milyen maximális magasságot enged nyitott állapotában. A hidakat felnyitják, elnyitják, kinyitják, szétnyitják, emelik vagy billentik, kézzel vagy hidraulikával. Két egyforma híddal nem találkoztunk az utunk során! Egy kezelőhöz több híd is tartozhat, ekkor a várakozásra kialakított kikötőhelyen várjuk, míg utolér és nyitja nekünk a következőt. Egész közúti autópályákat nyitnak el előttünk vagy fontos városi útszakaszokat. Minden autós, még a mentő is békésen várakozik ilyenkor. A hidakat és zsilipeket érkezésünk szerint nyitják, kivéve a vasúti hidakat, ahol nekünk kell alkalmazkodnunk a vasúti menetrendhez. A vonatsínekkel együtt emelkedő híd különleges látvány! A másik kivétel Brugge városa, amely körül jelentős a kereskedelmi hajóforgalom, itt a vízi autópályán osztoznunk kell. A város körüli 7 hidat az uszályok érkezése szerint nyitják és mi ezen nyitásokhoz csatlakozhatunk. A teherhajóknak amúgy is mindig előnyük van a kedvtelési célú hajókkal szemben! A zsilipekbe is előbb az uszályt állítják be, a maradék helyeket tölthetjük meg mi.

 

Flandriai körutunk Gent városában kezdődött és Nieuwpoortban ért véget az Északi-tengernél. One-way lakóhajózás -t foglaltunk, hogy egyhetes utunk során minél többet és végig újat láthassunk. Gent (vagy kelta nevénIMG_0726 Ganda, jelentése „összefolyás”) történelmi óvárosát keletről a Leie-folyó határolja, amely a városban torkollik a Bovenschelde-folyóba. Indulási kikötőnk a Portus Ganda jachtkikötő a Leie partján került kialakításra, a helyi uszoda mellett. A zárható pontonokra kóddal tudtunk bejutni. Este érkeztünk, ezért a hajóátvétel és az indulásunk is másnap reggelre tolódott. A bicikliket már előre felkészítették a hajónkra, így ezekkel vacsorázni és várost nézni indultunk. Gent textiliparának köszönhetően sok száz éven át Észak-Európa legnagyobb és leggazdagabb városa volt. Kellett is a bicikli, hogy kiterjedt óvárosának minden látnivalóját bejárjuk: a Városi Harangtornyot, a Szent Péter székesegyházat, a Szent Bávó apátságot, a Szent Miklós és Szent Jakab templomot, a Püspöki Palotát, a Városházát, a Gravensteen kastélyt, az Ördög várat, a Szépművészeti Múzeumot Rubens festményekkel és a Textil Múzeumot. A folyókon és csatornákon hidak sora vezet át. Villamos, trolibusz, biciklisek járják az utcákat és kerülgetik a konflisokat. Sok az autómentes terület. Szűk utcácskák vezetnek a kontyos házakkal teli híres vízparti főutcához, a Grasle-i kikötőrakpartra. Ide a lakóhajónkkal sajnos nem jöhetünk be, helyi csónakkal csodálhatjuk meg az óvárost a vízről is. Hajónkkal másnap egy híd és egy zsilip leküzdése után egy világváros vízi utcáin bóklásztunk. Áthajóztunk az óváros délnyugati végének jachtkikötőjén, a Gent Centrum Yacht Haven kikötőn, majd továbba Leie-folyón. A nagyvároskörül épült vízi körgyűrűt kereszteztük,amely a Brüsszel-Antwerpen-

P1050214Gent-Brugge vízi autópálya része, de mi maradtunk a folyón. Ez Belgium legszebb vízi útja. A szeszélyesen kanyargó folyócska Gent „Rózsadombján” vezet át, a pazar házak kertjei a folyópartig érnek. A gyönyörű gyepen automata fűnyíró dolgozott. A folyó átlag 1,8m mély, de a kanyarulataiban vigyáznunk kellett, hogy lerakott hordalékára fel ne üljünk. Ez a szakasz kereskedelmi hajóktól mentes. A 25 folyamkilométeres utat 3 óra alatt tettük meg és megérkeztünk Deinze városába. A kisvárosban csak nekünk felnyitott hidak a városi parkhoz vezettek, amelynek kikötőjébe bekötöttünk. A Deinze Yacht Club a Birelmeersen Park bejáratánál található. A park a helyiek Városligete állatkerttel, játszótérrel, sportpályákkal. Pávák és gólyák szabadon mászkáltak a sétáló, kocogó emberek között. Bicikli távolságra volt az óváros, és egy szupermarket, ahol egész hétre feltölthettük a konyhai készleteinket. Deinze városától két irányban folytathatjuk az utunkat. A Leie-folyón tovább el lehet érni Kortrijk városába. Látnivalói a főterén a Szent Márton és a Miasszonyunk templom, a városháza, a harangtorony, a Len és Csipke Múzeum, és a híddal összekötött Broel tornyok a folyó két oldalán. A városból 15 kilométeres csatornán és 6 zsilipen át eljuthatunk a Bovenschelde-folyóra és a különlegesen szép gótikus városházával rendelkező Oudenaarde érintésével vissza Gentbe. Vagy Brugge irányába fordulunk, mi ezt választottuk. Ez a 15 km-es csatornaszakasz forgalmas, megrakott uszályok járják, fedélzetükön még a kapitány autója is. Ahhoz a négyes kereszteződéshez visz, amelynél előttünk van Eeklo 11km-re, jobbra Gent 14km és balra Brugge 30km, mögöttünk pedig Deinze. Eeklo felé egy zsilip állja utunkat, amelyet napi kétszer nyitnak. Lakóhajót Eeklo-i bázisról is foglalhatunk és akkor egy tipikus flamand kisvárosból indulunk.

P1040884Brugge irányában félúton (19km) Beernem jachtkikötője kiváló alvóhely vagy napközbeni megálló az éttermével. A közeli parkerdőben sétálhatunk, biciklizhetünk egyet. A csatornán folytatva utunkat a sűrűsödő hidak jelzik, hogy városhoz közeledünk, amely a gyapjúpiacától és a szövet-kereskedelemből lett naggyá. Brugge külvárosi jachtkikötője a VVW Flandria a várost körbeölelő csatornagyűrű 7 hídja előtt van, félóra sétányira az óvárostól. Mi a belvárosi jachtkikötőbe igyekeztünk, ehhez a 7 hídból kettőn át kellett jutnunk. A hidakat egymás utáni sorrendben, a teherforgalom igényei szerint nyitják, meg kellett hát várnunk a legközelebbi uszályt. Vele együtt átúsztunk a felnyitott közutak alatt, és hívtuk a Coupure kikötő vezetőjét, hogy nyithatja nekünk a kikötőt. Azt ugyanis egy kerékpárút határolja, amelyet előbb felemelnek, így válik szabaddá a behajtás a kikötőbe. A part mentén köthetünk ki párhuzamosan, parti áram és víz a pontonon, zuhanyzó/WC csak a hajónkban van. Nem érdemes biciklit használni, az óváros csak pár utcányira található. A hangulatos girbe-gurba utcácskák 50 púpos hídon vezetnek át a keskeny csatornák felett, az olaszországi Velencéhez hasonlóan. Befizethetünk a helyi csipkével díszített

P1050474gondolákra, ha a középkori házak között a vízen szeretnénk bolyongani. A történelmi óváros az Unesco világörökség része, minket is lenyűgözött. Erődítmények és szélmalmok szegélyezik a vízi körgyűrűt, amelyen belül a városközpont őrzi a középkori hangulatát. Gyalogos látnivalói: a főtér, a Belfort, a Miasszonyunk templom benne Michelangelo Madonna a gyermekkel szobra, a Szent Vér Bazilika, a Szent Megváltó katedrális, a Városháza, a Begina Házak, a Groeninge Múzeum Bosch festményekkel és nem utolsósorban a Gyémánt Múzeum, közel a Coupure jachtkikötőnkhöz. Miután kikéredzkedtünk a kikötőnkből, meg kellett várnunk a legközelebbi uszályt, hogy vele folytassuk utunkat 5 hídon és egy zsilipen át, Brugge körül. A kereskedelmi forgalom megy tovább 12km-re Zeebrugge városába, ez Brugge északi-tengeri kikötővárosa, vagy Oostende irányába. Az Oostende-i csatornáról csendes vidékre zsilipelünk. Az előttünk álló 21km-en Nieuwpoort-ig 5 híd van, amelyeket egyetlen hídőr üzemeltet. Hívtuk, hogy jönnénk. Várnunk kellett rá, mert előbb a szembeforgalmat intézte, mi addig megálltunk Oudenburg ingyenes kikötőhelyén. Amikor a hidakat magunk mögött hagytuk, megérkeztünk a tengerparti Nieuwpoortba, amely a hajónk leadási bázisa. Mivel egész hétre béreltük a lakóhajót, beszaladtunk még térképekért az irodába.

Majd egy zsilipeléssel, ahol a zsilipkapu mint egy pallos emelkedett fölénk és csöpögött a vize a nyakunkba, ahogy a lakóhajóval az Ijzer-folyóra jutottunk. Olyan vidékre értünk, amelyen a kisvárosok a folyók partjára települtek. A természetes hajózó út keskeny és sekély. Belgium belvizein a horgászat amúgy 16 éven felülieknek szabad, de engedély-köteles, amely pár euróért a postákon váltható. A kétféle engedély közül olcsóbb a partról horgászás, mint a hajóról. Olyan meleg volt, hogy a halak melett a folyóban tehenek fürödtek békésen. Az Ijzer-folyó az I. Világháborúban  frontvonal volt, védekezésül mesterségesen kiárasztották a tenger felől. Félúton Diksmuide városka egyszerű főterén00013B5B ebédeltünk. A XII. századi piactéren áll szokás szerint egy nagyszerű városháza, egy óriási templom és harangtorony. A híres-magas békeemlékmű a folyó mentén, a „halál lövészárkai”-nál van felállítva, a városközponttól 1,5km-re lévő világháborús emlékparkban. Amikor a városból elindultunk, már telefonáltunk is a hídőrnek. Az Ijzer-folyó egyetlen hídját sikerült előre felnyittatnunk, és így megnyílt az utunk az Ieper városáig vezető 15km-es csatornán. Az Ieper-csatorna két zsilipét ugyanaz a zsilipkezelő üzemeltette. Hamar rájöttünk, hogy miért olyan izmos, amikor segítettünk neki a zsilipkapukat bezárni. Láthatóan hegynek fölfelé mentünk a hajónkkal, mivel a zsilipek 4-5 méter magasba emeltek. A másnapi visszaútra konkrét időpontban egyeztünk meg vele. Estére értünk Ieper városába, épp időben. Éjszakai hajózás ugyanis nem lehetséges a lakóhajókkal. A vízi út nincs kivilágítva, a hajó sem rendelkezik navigációs fényekkel. A közművek (hidak, zsilipek) többsége sem dolgozik éjszaka. Ieper óvárosában a háborús hősökre emlékeznek 1928 óta minden este 8 órakor hangszeres katonai tiszteletadással. Itt zajlott ugyanis az első, a második és a harmadik Ypres-i csata. Az óriás diadalívük, a Menin Kapu belsején minden halottjuk neve szerepel.
Sajnos annyi volt, hogy tele van írva, 54.896 névvel. Gyönyörű a főtér és lenyűgöző a gótikus temploma, a Szent Márton katedrális, amelyet romjaiból építettek újjá tökéletesen. Amikor visszaértünk az Ijzer folyóra, a Fintele-i zsilipnél újra csatornahajósok lettünk, a Lo-csatornán indultunk vissza  a végállomásunk felé. 6 hidat kellett felnyittatnunk 14km-en Veurne-ig, amely egy újabb szépséges kisváros. Körbebicikliztük, a kontyos házas főtere ennek is elragadó. A Pék Múzeumban a hagyományos belga pékséget mutatják be. Veurne előtt az egyik utolsó hídnál majdnem ottragadtunk. Az automatika leállította a hídnyitási folyamatot, mert még az utolsó pillanatban is a biciklisek slisszantak át a már felnyíló hídon. Így sem ők, sem mi nem tudtunk továbbmenni. Szerencsénkre a helyi „kocsmáros” volt a megbízott hídőr, elhárította a hibát, mi addig ittunk nála egy sört, vagy többet is? Veurne-nél kétfelé ágazik a csatorna. Nyugat felé alig 10km a francia határ, Dunquerquea következő nagyváros (30km). Keletnek 10km-re Nieuwpoort-ba vezet a csatorna. A Nieuwpoort-i négyes elágazást”libaláb”-nak hívják, mert az Ijzer-folyó

P1040769vastag tengeri tölcsértorkolata a szárazföld felé három irányban ágazik szét. Mindhárom irányt bejártuk már a lakóhajóval, mégis ahhoz, hogy átjussunk az egyik csatornarészből a másikba, meg kellett várnunk a dagályt. Amikor a dagály feltöltötte tengervízzel a közbülső medencét, akkor engedtek ki az egyik zsilippel és utána be a másikon. Megérkeztünk a Nieuwpoort-i bázisra, amely zuhanyzó/WC-vel kiépített kikötő a város szélén. Sajnos véget ért a hajós utunk, hát biciklikre pattantunk, és irány az Északi-tenger. A belga tengerpart mindössze 70km hosszú! Homokos óriás plázs parti promenádokkal és magas szállodákkal. A víz hosszan sekély, apálykor messzire visszahúzódik. Nieuwpoort esetében a réges régi halászfaluból a csatornák mentén nagyváros nőtt ki, és külön városrésze a Nieuwpoort-Bad, a városközponttól 5km-re egy tengerparti nyaralótelep. Az Északi-tenger vize azért hűvöske volt nekünk. Fürdőzés helyett villamosra ültünk. Háromnegyed órás menetidővel Oostende városában „kötöttünk ki” 5 eurós villamosjeggyel. Nem bántuk meg, akadt látnivalónk bőven: a Szent Péter és Pál templom, a Mercator Hajó Múzeum egy hajó belsejében, a Napoleon erőd, a parti plázs és a hosszú móló, az óriási kikötő és a tengerre kizsilipelő vitorlások. Frissen sütött garnélával a kezünkben sétáltunk egy jót. Azután visszamentünk és átadtuk hajónkat a következő hajóbérlők számára, mert Belgium egész évben várja a magyarokat is, hogy csatornahajóval a vízről felfedezzék.

P1050349

Gasztronómiai különlegességek:

A gin és a sör belga nemzeti italok. Sörfőzde és ginlepárló minden rendes középkori városban kellett, hogy legyen. A többszáz éves tradíció eredménye, hogy 200 fajta gint és 1000 féle sört kóstolhatunk Belgiumban. Bár a sajtok is finomak holland szomszédjukhoz hasonlóan, a helyi Trappista mégsem sajtfajta, hanem az egyik leghíresebb sör. Cisztercita szerzezetesek receptje alapján készül, ereje a 11 alkoholfokot is eléri! Fantáziánkat a cseresznyés, meggyes stb. gyümülcsös, fűszeres sörök is megmozgatták, amelyeket a „sörházakban” válogattunk. Finomak a friss tengeri halételek is. Fogyni ne menjünk Belgiumba, mert sem a sörnek, sem a helyi csokoládének nem fogunk tudni ellenállni! A belga csokoládé egyik titka a nagy mennyiségű hamisítatlan kakaó alapanyag, amelyet ex-gyarmataikról hozatnak.

 

Útvonal ajánlatok:

 

Lakóhajózás Eeklo-i indulással

hétvégi lakóhajózás: Eeklo-Gent-Deinze-Eeklo 82km 3 zsilip 12 óra

hétvégi lakóhajózás: Eeklo-Beernem-Brugge-Eeklo 65km 2 zsilip 11 óra

lakóhajózás minihétre: Eeklo-Gent-Deinze-Brugge-Eeklo 156km 13 zsilip 23 óra

1 hetes lakóhajózás: Eeklo-Gent-Oudenaarde-Kortrijk-Deinze-Brugge-Eeklo

 

Lakóhajózás Nieuwpoort-i indulással

hétvégi lakóhajózás: Nieuwpoort-Oostende-Nieuwpoort

lakóhajózás minihétre: Nieuwpoort-Diksmuide-Ieper-Veurne-Nieuwpoort 98km 6 zsilip 16 híd 20 óra

1 hetes lakóhajózás: Nieuwpoort-Brugge-Gent-Deinze-Beernem-Oudenburg-Nieuwpoort

1 hetes lakóhajózás: Nieuwpoort-Brugge-Oudenburg-Diksmuide-Ieper-Veurne-Nieuwpoort

 

Európai Utazási Biztosító