Atlanti-óceáni átkelés

Hajónapló egy Atlanti átkelésről: „ALICE”-szal az Óperencián túl

Az Atlanti-óceánon a legtöbben magán hajóval vagy versenyhajóval vitorláznak át. Ritka az átkelésre bérelhető charter hajó. Erre az útra úgy került sor, hogy egyik hajótulajdonos partnerünk flottabővítés céljából lábon kívánta átszállítani az új egytestű és katamarán vitorlásait. A professzionális személyzet mellé utasnak lehetett igen kedvező áron becsatlakozni. Meghirdettük az ügyfeleink között, hiszen annyian érdeklődtek már az átkelés lehetősége iránt, de csak egyetlen magyar hajóbérlőnk vállalkozott az útra. Büszkék vagyunk rá és köszönjük, hogy megosztotta velünk az élményeit.

Útvonal: Kanári-szgk. – Brit Virgin-szgk. 3393 tengeri mérföld 24 nap alatt 

A hajó: egy 2015-ös Nautitech Open 40 típusú katamarán „ALICE” 7 fővel

Szabó Balázs törzsutasunk vitorlás úti élményei:

2015.11.02, hétfő

Repülővel Tenerifára

Sziasztok!

Pesten a pilóta bejelentette, hogy 5 óra 10 perc a várható menetidő Tenerifáig, de ő tud egy rövidebb utat, csak még nem akarja elkiabálni….

És tényleg, negyedóra késéssel indultunk, és  tíz perccel előbb érkeztünk. Valahol az ibériai félsziget felett lehetett az a forgóajtó, ahol a magyar pilótánk másodiknak ment be és elsőnek jött ki…

A hajó már itt van. Ez azért nem mindegy, mert még pár hajó úton van ide Franciaországból.

Később tudtak (mertek) elindulni a jó idő miatt…

De  a hajónk, „ALICE” itt van, és a csapat is egy fő híján.

Gregor 23 éves szlovén, nagy tapasztalattal rendelkező szkipper,

Igor, egy nem sokkal idősebb horvát srác a másik szkipper,

Willi Serba a kabintársam, 68 éves fit nyugdíjas tanár Frankfurtból (politikát és gazdaságot valamint sportot tanított) Francia hugenották voltak az ősei, onnan németesítette a nevét.

Bijan Hatam 23 éves, a müncheni egyetemen tanul gépésznek. Vagy echte német, vagy inkább nem,

Simon aki szintén 23 éves, a müncheni egyetemen tanul gépésznek. Az ő apja egyiptomi,

és csekélységem, aki csak egy állítólag Napóleon alatt harcoló őst tud felmutatni.

A cseh Jiri tán holnap jön, pontosat nem tud senki.

Így aztán heten leszünk, mint az egy csapásra.

Pár dolog már kiderült, nevezetesen, hogy Kolumbusszal ellentétben még egyikünk se kelt át vitorlással az Atlantin…

Na, jó egyszer mindenkinek el kell kezdeni…

De nem feltétlen egyszerre.

Most egyszerre lesz, kivéve ha Jirinek nem ez a hobbija.

A másik kisebb meglepetés, hogy a hajón nincs se spinakker, se genakker, se genua a hajón, csak egy kisebb Selbstwendefock (önfordulós orrvitorla)…

Pedig a karácsonyt otthon terveztem tölteni…

Viszont van horgászfelszerelés, mert túl sok kaját ügy sem tudunk bepakolni.

Víz is csak 300 liter van, úgyhogy fürdésre figyelmünkbe ajánlották a rendszeres trópusi esőket.

A hajó egyébként vadi új, most került le a futósólyáról La Rochelle-ben.

Holnap a szkipperek elmennek tartalék alkatrészeket venni, addig a mi házi feladatunk, hogy összeírjuk a bevásárló listát.

Ami kimarad, azt Amerikában vesszük meg.

Aztán délután bevásárolunk, és még délutánabb bepakolunk a hajóba.

Valószínűleg szerda reggel indulunk.

Azt tervezik, hogy egymás közelében hajózunk át, kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

E-mailt sajnos nem tudok majd küldeni, erre nem készültek, úgyhogy összegyűjtöm nektek, amit tudok, és a túlpartról fogom majd elküldeni nektek.

Köszi a jókívánságokat, úgy teszek majd, és minden jót nektek is!

Ide egyébként meghoztam a jó időt (nem tudom honnan), mondták a többiek.

23 fok van árnyékban.

Jó szelet nekünk!

 

2015.11.03, kedd

-1. nap (a mínusz első nap)

Várakozás

Az indulás tervezett napja lett volna, de még nem az lett, majd mañana…

A proviantott délelőtt összeírtuk, ezalatt a Volvo szakemberei szervízelték a két hajómotort, szűrőt cseréltek és olajat. A két szkipi végül kettő körül indult el alkatrészeket venni Santa Cruz-ba. Mi ebédeltünk egyet, aztán amíg visszaérnek, gondoltam sziesztázok egyet.

Este 7-re értek vissza, ráadásul nem is kaptak mindent, így a bevásárlásból ma már nem lett semmi, viszont rendesen kialudtam magam,..

Lissabonnból idefele összehoztak egy patent halsét, és azt átvágódó bummrúd akkorát rántott a behúzóköteleken, hogy tövestől kiszakította a kötélvezető csigákat a bummrúdból. ezt kell még beszereznünk és beépíteni.

Amerikai zászló alatt fogunk hajózni, csak ma vettem észre.

Érdekes, hogy nem tudunk itt a parti áramra csatlakozni, mert a hajó elektromos rendszere már a karibi 110 Voltra van kiépítve. Viszont van dieselgenerátorunk, így az áramellátás most is arról van biztosítva.

Holnap reggel megyünk bevásárolni, aztán bepakolás és délután Leine los…

Ez a mai terv, aztán holnap majd meglátjuk hogy lesz.

Vacsora után egy tájékoztató beszélgetést folytattunk a migránshelyzetről egy ír kocsma teraszán…

Hát, lesz még mit beszélnünk az úton…

Pedig a szlovén, horvát és a cseh véleményt még nem is hallottuk, de a merkeltkövető és a magyar álláspontot már igen.

Na, jó éjt mindenkinek.

2015.11.04, Szerda

1. nap Remélem. Bevásárlás

Csücsülök a cockpitban, és éppen Vivaldi tele szól stílusosan a naplementéhez.

Szóval, mint már tegnap írtam, holnap indulunk…

Ez nem változott. Régen a szélre vártak, most meg (tartalék) alkatrészre. Ami vagy megjön vagy nem. Mint a szél. Ami lassan kiszámíthatóbb.

Reggel elmentünk bevásárolni. 13 bevásárló kocsit megpakoltunk, és 3 taxi-mikrobusszal jutottunk vissza a kikötőbe. Nekem az volt az érzésem, hogy annyi mindent vásároltunk, hogy a visszaútra is elég lenne… Na majd kiderül. 1500 euró körül fizettünk cakkumpakk.

Pár óra alatt bepakoltunk a hajóba, aztán visszaérkezett a másik szkipi, és kipakoltatott az egyik pad alatti ládából, mondván, hogy oda a tartalék diesel kannákat, szerszámokat és alkatrészeket akarja bepakolni.

Sebaj, időnk van, legfeljebb majd barkópázunk később, hogy mit hova is dugtunk el.

Ja, nem mondtam, tegnap Jiri is megérkezett.

50 éves, vidámparkja van Liberec mellett, és ő is még csak a La Manche csatornán kelt át.

Bijan édesapja iráni, hat évesen, még a sah idejében jött el a szüleivel Németországba.

Ha minden jól megy, megnézhetitek majd, hogy éppen hol járunk.

Bijan és Simon hozott egy GPS jeladót, ami 10 percenként elküldi a helyzetünket szateliten keresztül, és egy honlapon meg lehet nézni. Azt tervezik, hogy naponta egyszer bekapcsolják fél órára, hogy az elem minél tovább bírja.

Voltak olyan kedvesek hogy elárulták a címet és a jelszót, és hozzájárultak, hogy ti is megnézzétek, hol járunk éppen, ha érdekel benneteket:

https://share.findmespot.com/shared/faces/viewspots.jsp?glId=1DqGxDTQ8bhNMSYmNpz47gTNMzaiYeNTG
Jelszó: gowest

Ha még holnap is egy ír kocsmából jön a jel, nem kell nagyon meglepődni…

De, később, ha nem jönne jel egy idő után, annak sok oka lehet, nem kell kettőből aggódni.

Azt, hogy milyen szelünk van ott ahol járunk majd, az meg a

https://www.windyty.com/ oldalon nézhetitek meg.

Elvileg kedvező lesz az idő még holnap is, itt teljesen sima a tenger, semmi hullám.

Ha holnap tényleg elindulnánk, ami nem kizárt, már nem igen fogok tudni írni hosszabban.

Minden jót nektek is!

 

2015.11.05, csütörtök.

1. nap Vagy második nulladik nap lesz ebből? Vagy mégis indulás?

Ahogy az építőiparban mondtuk, mindig szarik a kutya valamit…

Terv: Ma reggelre: vízfeltöltés, tankolás, indulás.

Valóság:

1. Gregornak tegnap este kiesett a tömés a fogából, most délelőtt elment fogorvoshoz. Képzelhetitek mikor nyitnak itt a fogorvosok, ha a Supermarkt 9-kor nyit, a Burger King meg délben.
2. Ma reggeltől az egész kikötőben (környéken) nincs víz. Nincs agua, nincs feltöltés, marad mindenki. Meddig? Tudja a Nagy Manitu…

Viszont van hideg sör bőven…

Persze jobb lett volna ezeket a napokat odaát tölteni, de egyenlőre nem kérdezett senki minket ezügyben.

Ketten már feladták. A szomszéd Bavaria 46-ról, az AMARON-ról egy angol apa és huszonéves lánya összepakolt, és ma reggel hazautazott.

Simon meg is jegyezte, hogy nők a fedélzeten úgyis csak szerencsétlenséget hoznak….:)

Tartja a babona.

Persze az is szerepet játszhatott, hogy a szkipperüket már reggel egy méretes dübellel a kezében látták.

Mi van? Minek a javításához kellett egy akkora dübel, kérdeztem?

A marihuánás cigit hívják így… néztek rám vállveregetően…

Jaaa. Akkor stresszmentesítés, a nagy kapkodásra. Ők már két napja kész vannak és ránk, a többiekre várnak.

Most már csak hárman. A két szkipi és egy dán fickó.

Itt állunk.

Szó szerint.

9 óra 33

Megjött a víz a csőben, meg Gregor is tömött foggal.

Vannak még csodák.

Délben találtak egy 4. utast is a Bavária-ra. Egy hölgy, aki tegnap segített nekünk a rakpartról lepakolni a proviant-ot a stégre, egy kis hátizsákkal beszállt és már el is kötöttek.

Először megtankolt az AMARON, a Bavaria 46-os, és aztán mi is. Gyorsan egy-egy fotó a csapatról, mindenki gépével, telefonjával, és indulás, mert a következő Nautitech 40-es katamarán, a MAYA, már ott körözött mellettünk, és várt ránk, hogy ő is tankolhasson.

Így aztán két nap késéssel, de végre elindultunk.

15-17 csomós kedvező raumos szélben, átlag 7 csomóval haladtunk a szép időben.

Szerencsére kicsi hullámok voltak, amik nem tették annyira próbára a gyomrunkat, de azért mindenki érezte, hogy van ott valami. Felváltva kormányoztunk, hogy eltereljük a figyelmünket a hasunkról, ami többé-kevésbé sikerült is.

Fél 7 fele egy stampó rummal „sun-down”-oltuk az első naplementénket, ami szép volt, de a felhők takarása miatt csak érzés után kezdtünk el hörbölgetni.

Bijan és Simon a biztonság kedvéért kihagyta ezt a kört. Aztán összeszedték magukat, és megfőzték az eső vacsorát a hajón, kuszkuszt. Kuszkusznak jó volt.

Este 8-tól éjfélig én voltam fenn a szkipikkel.

Először láttam villogó planktonokat. A hajó farvizében felkavarodtak, és mintha egy csillagszórót húztunk volna a vízben, 3-4 méter hosszan villództak a planktonok a vízben.

Nagyon szép látvány.

Megtörtént az első fogás is az este, Gregor egy 30 cm-es polipot, oktopuszt fogott.

Mikor lefeküdtem, egy ideig még nem bírtam elaludni, dolgozott a gyomrom, találgattam, hogy kibírom-e kirohanás nélkül, de aztán csak elaludtam.

2015.11.06, péntek

2. nap, 142 tmf Telefon az óceánon

Hajnalban bedugtam a fülem papírzsebkendővel az ágyban, mert a hullámok surrogása, a hajó zaja olyan nagynak tűnt. Így tudtam még aludni egy strófát.

Délelőtt tartott Gregor egy biztonsági tájékoztatót, hogy mire kell vigyázni, hogy mit kell csinálni, ha ember kerül a vízbe, és mit, ha te vagy az az ember. (meg mit, hogy ne te legyél az az ember…)

Ekkor hirtelen meglepett minket egy delfin csapat. Kb. 20 delfin követett minket negyed óráig, a hajó előtt, mellett, és a hajótestek között. Kihasaltunk a hajó elején a hálóra mint a gyerekek és onnan néztük a delfinek ugrabugrálását…

Közben Igor serpenyőben elkészítette az előző este fogott polipot, ami kitűnő előétel volt.

Az első ebédet én főztem, egy pörköltöt Willy segítségével. Közben a vörösbort tesztelgettük, hogy biztos jó lesz-e a pörköltbe. Az étvágygerjesztő körtepálinka meghatott mindenkit rendesen, könnyes szemmel próbáltak egymás után levegőhöz jutni…:)

Megjegyezték, hogy nem hitték volna, hogy a Atlanti óceánon, az afrikai partok előtt fognak először igazi magyar gulyást enni. Ízlett nekik, repetáztak rendesen.

Az idő ma is kellemes, kicsi, fél méteres hullámokkal, felhők szállnak az égen és barátságos  25 fok van. 142 tmf-et haladtunk 24 óra alatt, a tegnapi indulásunk óta. A napi megtett távolságot déltől délig mérjük.

Az AMARON 18 mérfölddel van előttünk, a mögöttünk lévő MAYA-t már nem halljuk.

Azt hiszem, szerencsék van ezzel a kellemes idővel, enyhe hullámzással, és mindannyian megússzuk a tengeri betegséget….

Ahogy ezeket leírtam, és eltettem a laptopom, megtörtént az első szerencsétlenség a hajón.

Az óceánba esett a telefonom…

Meg ne kérdezzétek, hogy mi a …. manóért hord magánál telefont az ember az óceán közepén! Na jó a szélén…

A véletlenek szép kis egybeesése. Órát nem hozam (ott a telefon), a főzésnél nézegettem az időt és nálam maradt, az övtartón, aminek az oldalán a varrás 20%-ban szétnyílt.

Ahogy a hajó végbe mentem a kormányhoz, az oldalamon lévő telefontartó beakadt egy oszlopba kicsit. Nem nagyon, csak annyira, hogy egy pici ellenállást éreztem, aztán egy koppanást a padlón, és ahogy odanézem még láthattam, ahogy kettőt bucskázik lefelé a telefonom a lépcsőn és fejest ugrik a habokba… A hajó farvizében mintegy búcsút intve megvillant még egyszer az oldala a napfényben – mint egy ragadozó halé – aztán ade, örökre eltűnt a szemem elől.      Hogy az a …..

Bijan megkérdezte, vízálló volt legalább? És közben együttérzően vigyorgott…

Nem, vazze…

Hát, új telefonom lesz. De nem igazán tudtam neki örülni…

Hajnalban 4-től 8-ig voltam őrségben Jirivel és Igorral.

Most először találtam meg a Nagy Göncöl szekeret és a Sarkcsillagot. Éppen hogy csak az északi látóhatár felett van, és a horizont feletti felhők mindig kitakarták egy részét és nem ismertem fel. Láttunk pár üstököst, és a vékony sarló alakú fogyó hold is adott annyi fényt, hogy árnyékot vetett.

Igor fogott egy vékony, hosszú randafejű halat.

2015.11.07, szombat

3. nap, 140 tmf Fölöttünk a csillagos ég

 Ahogy 8-kor letelt az őrség, megreggeliztünk. Valahogy mindenki a gulyáskrémes szendvicseket választotta, pedig hagytam néhány anélkülit is, de aztán azokat is be kellett kennem.

Utána olvastam és aludtam egyet. Az olvasással eddig vártam, mert volt is mit csinálni, meg mocorgó gyomorral nem tanácsos olvasni az imbolygó hajón.

Ebédre Bijan és Jiri csinált brokkolis-zöldséges rizst. A húst hiányoltam belőle, így egy kicsi vegetát vettem elő, feljavítandó.

Ebéd után elvitte egy hal a középső polipszerű csalit és az ólomsúlyt, úgyhogy gyorsan le is fényképeztem a megmaradt két csalit, hogy tudjam miket használtunk.

Délután megbeszéltük a beosztást. A szkipiknek mindegy mi mit, és hogy csinálunk, de örülnek, ha van mellettük valaki. Willy csinált egy beosztást ötünk között. Két ember felelős napi főzésért. Mindig más és mással. Napközben egyenlőre nincs meghatározott beosztás, az áll a kormánynál, akinek kedve van.

Este 8 és 12 közt egy ember van közülünk fent, 0-tól 4-ig és 4-től 8-ig két-két ember, lehetőleg úgy hogy az egy kabinban alvók külön őrségben legyenek, és így az alvó ember elterülhet az ágyon.

Délután a többiek után fürödtem én is egyet a hajó végében. Vödör kikötése, óceánvíz, nyakbaborítás, tusfürdő, és megint előröl. Még nem olyan meleg a víz.

Délután Igor csinálni akart egy hallevest  a tegnap esti fogásból. Megkérdezett engem, a séfet (a pörkölt után) hogy jó lesz-e azokból az összetevőkből amit gondol. Mint hogy más nincs a hajón, rábólintottam. Egész jól haladt a levessel, amikor a végén egy nagy káromkodás hallatszott. A 3 liter levesből főtt rizs lett semmi perc alatt. Öntött bele egy „kis rizst” – kb. fél kilót – ami felszívta az összes levet… Így aztán hal ízű rizs lett belőle, szálkákkal. Nem nagyon fogyott…

Éjjel 12-től 4-ig voltam Bijannal őrségen. Ő 23 éves, gépésztan hallgató Münchenben. Az apai, siíta vallású nagyszülei 1960-ban, még a sah ideje alatt jöttek el Iránból Németországba, a jobb élet reményében. Az édesapja 6 éves volt akkor, és most nemrégen, 50 év után látogatott vissza először a szülőföldjére. Bijan már evangélikus vallású úgy, mint német édesanyja.

Miután megérkezünk, 2 hetet St. Martin-on fognak Simonnal vitorlázni a barátaikkal, aztán pedig 30 napig a még „régi” Kubát nézik meg, ha már itt vannak. Ezt az utat saját maguk tudják finanszírozni, Bijan heti 2 napot dogozik a BMW-nél, a motorfejlesztési részlegnél.

Megfigyeltem, hogyan forog a csillagos ég a Sarkcsillag körül, hogy emelkedik ki a Nagygöncöl rúdja a tengerből. Láttunk néhány hullócsillagot, repülőket, és az Amaron fényét jobbra előttünk. Aztán valami jókedvű halász bejátszotta nekünk a 16-os vészcsatornán a Qauntanmérát és egy másik spanyol slágert, hogy ne unatkozzunk…

2015.11.08. vasárnap

4. nap, 157 tmf Palacsinta az éjszakában

Délelőtt olvastam egy kicsit, aztán küldtem egy big sms-t haza. (1000 karakter).

Na, nem az én telefonomról….

Ma az ebédet én főztem Simonnal. Zöldségleves (hogy elfogyjon a répa, a megromlás előtt) Marhakonzervből készült bolognai szósz, penne tészta és párolt cukkini és zöldpaprika.

Szinte minden elfogyott, meg is jegyezték, hogy lehet mindennap nekem kéne főzni…

Na, gondoltam, hamar megunnátok a nem túl széles repertoáromat, az biztos…

Félúton járunk a Zöldfoki szigetek felé. Folyamatos, 20-24 csomós NE szelünk van, 1-2, néha 4 méteres hullámokkal. Az egyiken megszörfölt a hajó és 10-15 másodpercig 15,2 csomóval vágtattunk. 25-27 C fok van, napos idő, pár felhővel. Hátszél előtt, raumban keruzolgatunk, el az afrikai partoktól, átlag 7-8 csomó sebességgel, néha 9-cel is.

Sötétedéskor Igor felvetette, hogy ő úgy enne palacsintát. Mi is, mondtuk neki.

És neki állt csinálni. Besötétedett mire elkezdte sütni.

Hát, van annak egy bizonyos hangulata, hogy ki vagy világítva, mint egy karácsonyfa, emiatt nem látsz semmit odakint, csak a nagy sötétséget, meg a hullámok fehér taraját a  hajó mögött és 8 csomóval rohansz bele az éjszakába, miközben nutellás palacsintát majszolgatsz…

És még Igor hívta fel a figyelmünket az út elején, hogy a vacsorát fejezzük be sötétedésig, hogy ne kelljen vakon vitorláznunk….

Hajnali 4-től 8-ig voltam fenn, a fogyó holdat és a csillagok mozgását figyeltem és Gregorral beszélgettem. Elmesélte, hogy Tenerifán a kikötőben naponta, 3-an, 4-en is megkérdezték, hogy nem vinnénk-e el őket a Karib tengerre. Repülővel jönnek Európából ide a Kanári szigetekre, és innen próbálnak stoppal tovább jutni. November vége fele indul az ARC Las Palmasból, amikor több száz vitorlás kel át egyszerre az óceánon, és sok hajóra keresnek embert kisegíteni. A stopposok általában maguk fizetik a kaja rájuk eső részét, de többet nem.

2015.11.09. hétfő

5. nap 169 tmf Mahi-mahi, mahi-mahi

Reggel megsütöttem az előző esti maradék palacsintatésztát, aztán kevertem még újat, és mire az is elfogyott 11 óra lett. Közben egy zöldfoki rádióadó szórakoztatott minket Frank Sinatra-val…

A horgászboton az orsó elkezdett őrülten pörögni, kapás van.

Jó kis fárasztás után Gregor kiemelte a halat, egy kb. 50 centis mahi-mahit. Azt hiszem dorádó a becsületes neve, és a mahi-mahi a polinézektől átvett elnevezése.

Gregor megtisztította a halat, mi meg Igorral a fejéből és a farkából csináltunk egy horvát hallevest némi fehérborral, meg rizzsel, amit most már én tettem bele.., Fini lett nagyon, elfogyott mind. A hal filéjét pedig eltettük a fagyóba.

Délután csökkent egy kicsit a szél és a hullámok is egészen elcsendesedtek, így fürödtem egyet a hajó végén a vödörrel. Csak egyre kellett vigyázni, hogy nehogy úgy járjak, mint a telefonom. Ok, vízálló vagyok, és nem süllyedek el egyből, „ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson minket”. (ahogy annak idején tényleg ez állt a Trabant kezelési útmutatójában, utalva a jármű jó gyorsulására, és kitűnő útfekvésére….:)

Igor is kedvet kaphatott, mert felvette az automata mentőmellényét, kikötötte magát, és bemászott a fürdőlétrán a vízbe. Nem volt könnyű dolga, mert 4-5 csomóval így is haladtunk, de azért csak sikerült neki nyakig megmeríteni magát.

Nem is értettük a többiekkel az egészet, mert ugye az automata mentőmellény azért automata és olyan lapos, mert ha vízbe kerül, magától felfújódik robbanásszerűen egy nagyobbacska „szódáspatronból”.

Az általunk várt meglepetés itt sem maradt el, a rohanó vízben kapaszkodó Igoron bepukkant a mentőmellény és pillanatok alatt a képébe fúvódott, úgyhogy most már nem csak a vízzel, a tartókötéllel és a létrával kellett bajlódnia, hanem a mentőmellény is akadályozta…

Prüszkölve, folyamatosan fuckolva nagy nehezen kimászott, mi meg úri emberek módjára, majd megszakadtunk a röhögéstől…

Mint utána kiderült a mentőmellényéről azt hitte, hogy az csak egy heveder, amivel ki tudja magát kötni a hajóhoz viharosabb időben. (nesze neked gyakorlott szkipper)

Most már azt is tudja, hogy vész esetén majd manuálisan kell felfújnia, mert a patron üres…

Nem sokkal ezután ismét el kezdett pörögni az orsó. Ez már egy hosszabb fárasztás volt, vitorlák egymás után le, hajómotort hol előre, hol hátramenetbe kapcsolni. A nagy halat néha megpillantottuk a víz alatt, ahogy menekülni próbált oldalra, vagy lemerülve. Gregor kétszer is körbeszaladta a hajót a pecabottal a halat követve, de aztán csak sikerült kiemelni a horgász-csáklyával (vagy mi is a neve?)

Ez is egy ugyan olyan mahi-mahi volt mint az előző.

Gregor leszusszant a zsákmány mellé fülig érő szájjal, de aztán mikor megkérdeztük, hogy „És akkor ezzel mi lesz?”, akkor kicsit bosszankodva rájött, hogy csak munkát fogott magának, és kezdheti a halpucolást elölről. Ez már gyorsabban ment, az égész hal a fagyasztóban landolt. A horgot meg nem dobtuk ki már többet…

Délután megtanítottam Simont és Bijant rikikizni, játszottunk is egy partit hárman. A 7. osztásig folyamatosan az utolsó voltam, de aztán a végén (17 lapig mentünk el) sikerült simán nyernem. Egytestű hajón nem lehetett volna ilyen nyugodtan játszani.

Este Simonnal voltam 0-4-ig fenn. Felhős volt az ég, nem lehetett a csillagokat látni, csak néha bújt elő egy-egy. Csak a műszerek után kormányozni elég unalmas, úgyhogy mivel kicsik voltak a hullámok és az autopilot még éppen-éppen meg tudott birkózni velük, ezért bekapcsoltam és beszélgettünk egy jó nagyot. Én arról meséltem, hogy mit nem tudnak Magyarországról nyugaton, ő meg arról, hogy miről nem tudósítottak Németországban Egyiptomról, Murszi megbuktatásának okairól, és hogy a katonai hatalomátvétel után ismét szabadon választott kormánya van Egyiptomnak.

2015.11.10. kedd

6. nap, 132 tmf Mire jó a kornflakes…

Ma reggel én keltem a legkésőbb 10 óra fele. Egy guszta repülőhal várt reggelire a tányéromon. Természetesen nyersen…

Méder Áron jót reggelizett volna belőle, de 7-ünknek kevés lett volna. Így a srácok meghagyták nekem, én meg lemondtam róla a delfinek javára…

Már csak egy napi járásra vagyunk a Zöldfoki szigetektől, ha arra fordulnánk, holnap meg is pillanthatnánk…

Délelőtt megborotválkoztam a hajó végén. Elméláztam ugyan azon, hogy majd csak akkor fogok, ha átérünk az óceán túlpartjára, de mondom, ha valamelyik éjjel netán meglepne egy sellő, amikor egyedül ülök a kormánynál, amint meglátna ilyen szőrösen, még azelőtt gyorsan visszaugrana a tengerbe, mielőtt elgondolkozhatnék rajta, hogy mit is kezdjek vele…

Este Gregor elhatározta, hogy elkészíti a mahi-mahi halfilét vacsorára.

Végy 4 marék kornflakest.

Mi a manó lesz ebből?

Egy nylonzacskóba tette, és szépen darabokra, majd porrá törte. Ez lett a zsemlemorzsa. Azt mondja chips-el is működik. Segítettem neki panírozni, mert piszok lassan haladt és a liszttől, tojástól, panírtól kétszeresére ragadtak az ujjai. Nagyon hálás volt az általam javasolt panírozási módszerért, és Simont bevonva nem soká el is készült a rántott mahi-mahi filé, párolt rizzsel. Teljesen jó volt.

 

2015.11.11. szerda

7. nap, 135 tmf Hajó a láthatáron…

Farsang van.

Legalábbis Németországban. 11. hó 11-én, 11 óra 11 perckor kezdődik.

Mi meg e-helyett kifogtuk utunk eddigi legnagyobb halát. Nem tudjuk milyen jószág – talán tonhal? – viszont ravaszul küzdött a szabadságáért, és közben a hajócsavarra is rátekerte a damilt. Csáklyázás közben elvitte a halkiemelő csáklyát, így csak kötéllel tudtuk kiemelni a végén.

Igor merült le búvárszemüveggel, és szabadította ki szerencsésen a hajócsavarunkat .

A hal gyomrát felbontva találtunk benne néhány kishalat is, 10-15 cm-eseket.

Áááá, baby-fish, örvendezett Simon…

Nem, nem, Simon, ez csak a reggelije volt… (Talán hiányoztál azon a biosz órán…)

Az indulás óta, az első hajót láttuk keleten, a látóhatár szélén elmenni. Csak 7 mérföldre volt tőlünk, de mégis alig-alig lehetett kivenni.

A szkipik úgy döntöttek, hogy elég délen vagyunk már, a 19 szélességi fokon és ideje  nyugatra fordultunk. Sajnos nem fogjuk látni a Zödfoki szigeteket, pedig még sötétedés előtt odaérhettünk volna. Így csak a GPS-plotternek kell elhinnünk, hogy tényleg ott van valahol, 60 mérföldre a látóhatár alatt.

Délután magyar halászlét csináltam, a la Cape-Verder Art. Először a hal fejét is beletettük a fazékba, de aztán kivettem, mert nagyon kilógott a csőre. Egész jól sikerült, de azért be kell valljam, messze volt a hazaitól. Minimum 2000 mérföldre. Lassan egy szakácskönyv lesz ebből a naplóból…

Este gyönyörű csillagos volt az ég. A navin két hajó AIS jelét figyeltük folyamatosan. Az egyik, a MADRIGAL V. volt, ami szintén egy katamarán lehet, mert 13 x 7m a mérete. Velünk párhuzamosan, ugyan úgy nyugati irányba halad, mint mi, de kicsit lassabban nálunk, tőlünk úgy 5 mérföldre északra. A fényeit nem látni, lehet, hogy be se kapcsolta, vagy túl alacsonyan vannak. A másik, a BOSTON nevű 300 méter hosszú teherhajó volt, ami 4 mérföldre mögöttünk keresztezte végül az utunkat. Jól lehetett látni a fényeit és tényleg jó hosszú volt, mert az orr és farlámpája közt volt vagy 2 centi… (a kinyújtott kezem ujjai közt…)

 

2015.11.12. csütörtök

8. nap, 148 tmf Ember a vízben!    MOB!!! 

Man Over Board!

Na, ez is csak velem történhet meg…

Éjjel van. Szurok sötét, a hold éppen ma szabadnapos, és a csillagokat is felhők takarják. A hajó 7-8 csomóval rohan, csak a műszerek után lehet kormányozni.

Egyedül állok a kormánynál, ki vagyok kötve rendesen, Gregor és Bijan ott alszanak mellettem, karnyújtásnyira.

A Garmin navi érintőképernyőjén meg szoktam nézni pár dolgot, AIS információkat például, de most véletlen egy olyan helyen érintettem meg, hogy feljött vagy 7 választható gomb.

Sehogy se tudtam visszalépni a térképhez, bármit csináltam. Megnéztem 6 gombot, mindegyikkel más menűbe lehetett belépni, nekem nem ez kell.

Maradt a 7. gomb, amin piros betűs szöveg volt, és pont ezért nem tudtam elolvasni.

Megpróbálom ezt is, legfeljebb ha nem az, visszalépek ide ugyan úgy, ahogy az előbb.

Megynyomtam azt is.

MAN OVER BORD!!!

MAN OVER BORD!!!

MAN OVER BORD!!!

Ez villogott mind a három műszeren.

Hogy a bánatba kell ezt leállítani?

Most riadóztattam mindenkit a közelben?

Teringettét!

Mit kell ilyenkor csinálni? Beugrani a vízbe?

Ezt nem mondták a biztonságtechnikai oktatáson!

Aztán,  BIZTOS, HOGY EMBER A VÍZBEN??? – villogott utána az összes kijelzőn egyszerre, és én csak egy igen választ láttam.

Hát ez hülye, ha most tényleg beesek a vízbe, ki a hóhér nyomja meg nekem az igen gombot?

Aztán derengeni kezdett, hogy ezek minimum két szereplőben gondolkoznak, az egyik beesik, a másik meg szorgalmasan nyomogat és válaszolgat a kérdésekre.

Amíg ez a program futott a háttérben, addig a felszínen oroszlánként küzdöttem, hogy megtaláljam a NEM gombot, vagy eltüntessem az egész marhaságot, hogy végre láthassam, merre is megyünk…

Próbálhattam én akármilyen kombinációt, a rendszer szabó-biztosra volt tervezve, és arra, hogy essen má be valaki BIZTOS a vízbe!

És akkor, egyszer csak:

LOBBB! Hangzott fentről, diszkréten, de ellentmondást nem tűrően.

Átlobbant a nagyvitorla a másik oldalra, visszabeggelt! Nem volt nehéz dolga, mert mint mondtam, a bummot a szokásos 70-80° helyett, csak 40-re tudjuk kiengedni. Még szerencse, hogy maga a bumm a helyén maradt, mert a preventerrel szorosan ki van biztosítva, le van kötve állandóan.

Az ákom-bákomát!

Ez a kormányosok legnagyobb szégyene, ha nem figyel eléggé és az irányítása alatt átvágódik a nagyvitorla. Meg persze veszélyes is piszkosul.

Amíg próbáltam kikódolni a műszereket, és egyik gombot nyomogattam a másik után, hogy lássam végre, merre haladunk, merről fúj a szél – hiába nem mozdítottam a kormányon semerre sem – a hullámok és a szél szépen csendben elforgatták a hajót a sötétben – és persze, miért is ne – a rossz irányba!

Ha a másik irányba fordult volna, nem történik semmi, mert lassan szélbe állt volna a hajó, és elkezdenek lobogni a vitorlák.

De nem, Kedves ALICE a rossz irányba fordult velem, a nagyvitorla pillanatok alatt átlobbant, és tekerhettem én a kormányt ütközésig, esze ágában sem volt a kicsikének visszafordulni.

Miért is tenné meg nekem?

Nem is csoda, velem csak az 1 négyzetméteres kormánylapátok voltak, a széllel meg a 62 nm-es nagyvitorla… Naná, hogy neki lett igaza.

Bakker! Ez sehogy sem akar visszafordulni! Hiába van kitekerve teljesen a kormány nyaka…

Mese nincs, telefon (már régen) nincs, úgyhogy itt a közönség segítségét kell kérnem.

Megrángattam hát a szkipi lábát:

Gergoréé! (ez azt jelenti szlovénül, hogy: Hé, Gregor koma!)

Van itt egy kis little bit problém!

Tulajdonképpen minden rendben van, semmi baj, a vitorla is jól áll, csak a másik oldalról fújja a szél, a másik meg az, hogy ez az idióta Garmin azt hiszi, hogy a vízben vagyok, pedig nem, hát látod…

Látszott rajta, hogy nagyon szeretné megérteni az összefüggést a patent halse és a MOB riasztás között, de aztán inkább elkezdte ő is csépelni a gombokat a műszereken – kicsit célirányosabban mint én, mert nem csak hogy el is tudta olvasni, hogy mi van odaírva, de meg is értette – és nem sokára eltüntette az ember a vízben riasztást. (Gondoltam, ha maradt volna még kb. kétszer ennyi időm, lehet, hogy nekem is sikerült volna a fennmaradó variációkból…)

Műszerek újra működtek, és most már láttuk, hogy időközben majdnem hátraarcot csinált a hajó alattunk.

Motor be. Erre mindenki fel.

Ébredt.

Hát persze.

Hajó visszafordít, és mintha mi sem történt volna, hus-hus megyünk tovább.

Gregor felajánlotta, hogy ő most akkor maradna a kormánynál inkább.

Jól van, OK. (igazad van, én is ezt tenném a helyedben)

Hát ez volt a „Szegény Szabólegény esete a kis piros fránya gombbal” igaz története.

És most vissza a napi dolgokhoz.

Egy hete vagyunk úton

Megtettünk 1000 tengeri mérföldet, majdnem az út egy harmadánál járunk. Remélem, tudjátok követni azon a honlapon. Eddig gyakorlatilag pont olyan az út, mint amilyennek elképzeltem. Nagyon jó időnk van, nappal 27-28 C° van, este 24-26. A víz 27 fokos. Süt a nap, csak néha van pár felhő, eső eddig még nem esett. A szél egyenletesen 15-20 csomóval fúj, most már keletről, így ez már a passzát szél övezete lehet. Jókat eszünk-iszunk, olvasunk, kártyázunk néha, jó zenéket hallgatunk és kormányzunk.

A hajó néhány malacságától eltekintve jól működik, kielégítő életteret ad hetünknek. Ennél a szél-, és 6-8 csomós hajósebességnél a katamaránunk „állva halad”, nem dől meg úgy, mint egy egytestű vitorlás. A poharak, üvegek nem dőlnek fel és a leves sem borul ki a tányérból. Természetesen van a hajónak egy imbolygó mozgása, ahogy átgördülnek a hullámok alattunk, de ezt az első két nap alatt sikerült megszoknunk.

A horgot a nagy hal óta már nem vetjük ki egyenlőre, mert a fülünkön is hal jön ki. Ma este – a változatosság kedvéért – fokhagymás halszeleteket sütöttem.

A „sun-downer”, a naplemente  ital – ami hol rum, hol Campari, mint ma – valahogy egyre előrébb csúszik. Lassan már egy órával a naplemente előtt elkezd Bijan mocorogni (nem én!), hogy mit is fogunk ma inni. Eddig senki sem tiltakozott, hogy korán van még öcsi. Valahogy én sem.

Ma este csak a csillagok világítottak – de azok szépen – amikor éppen nem takarták el a felhők. Ha még egyszer jönnék, biztos hoznák egy csillagképes könyvet magammal. Meg egy szakácskönyvet. Viszont Gregor mutatott egy nagyon jópofa App-et a Night Sky-t. A telefont (na az enyémet már nem) a csillagokra tartva, kirajzolja a csillagképet és kiírja a nevét. Sőt a horizont alatti csillagokat is megmutatja, de még azt is, ami a hajónk feneke alatt van, amit a föld túloldalán láthatnak.

Hajnalban, három óra körül, észrevettem portsaid-on (backbordon, vagyis a hajó bal oldalán) egy hajó fényét. Semmilyen AIS jelet nem adott magáról, így nem tudjuk mi lehetett. Viszonylag közel, néhány száz méterre haladhattunk el mellette, mert 2-3 perc alatt elhagytuk, és a fénye eltűnt mögöttünk a sötétben. Egy kisebb, zödfoki halászhajóra gyanakodtunk. Akár mekkora is ez az óceán, azért nem árt itt is figyelni.

Az AIS berendezéssel én 3 éve találkoztam először. Minden nagy tengerjáró fel van már vele szerelve, és lassan egyre több vitorlás is. Az AIS 10-20 másodpercenként elküldi a hajó haladásának legfontosabb adatait (neve, pontos helye, sebessége, iránya, méretei, mit szállít, honnan-hová megy, stb), amit 20-30 mérföldes körzetben lehet fogni, és figyelmeztet, ha két hajó útvonala veszélyesen keresztezi egymást.

A mi hajónk, az ALICE, csak AIS vevővel van felszerelve (csak vevőről eddig még nem hallottam), de ez is nagyon hasznos, mert már akkor észrevehetünk hajókat, amikor a horizonton, vagy a sötétben még nem is látszanak, ha meg 2 mérföldnél közelebb jönnek, akkor riaszt a kütyü. Most már vannak AIS jeladóval felszerelt mentőmellények is, ami kimondottan hasznos lehet, abban a bizonyos esetben, ha úgy esnél bele a tengerbe, hogy rajtad is van ez a cucc.

2015.11.13. és ráadásul péntek

9. nap, 149 tmf Vitorlajavítás a magasban

Délelőtt előszedtem a nyári pólóimat, amik eddig az ágyunk alatti tárolóba voltak berakva a nagy sporttáskámba. A szűk kabinban sikerült tisztességesen megizzadni, mialatt kibányásztam mindent, és a meleg meg a szennyes ruháimat is visszapakoltam oda. Jól esett utána a fürdés a hajó végén, bár folyamatosan egyensúlyozni kell közben.

Az utóbbi időben, mindegyikőnk fehér törölközőjén barna csíkok jelentek meg. Na, nem olyan „tigriscsík” jellegű, amilyet Sörös őrvezető hagyott valamelyikőnk ágyán a lepedőn, a katonaságnál, amikor fürdés előtt, egy szál …, hmm, hogy is mondjam, magában odaült, hanem jóval hosszabbak. A szaharai finom por volt a felelős érte – mint megállapítottam – ami belepte a korlátok drótjait (amire kiteregetjük a törölközőinket) és a párás fehér kabintetőt is.

Délben Gregor fabrikált magának a biztosító övekből egy beülőszéket, egy Bootsmanstuhl-t (mert az sincs a hajón), amiben felhúztuk az árbocra. A nagyvitorlánk mindig neki-neki ütődik az árbocot oldalra- és hátramerevítő drótkötélnek (amin még egy műanyag védőcső is van), pedig még 45 fokig, azaz félszeles állásig sem engedjük ki és az már több helyen kidörzsölte a nagyvitorlát a merevítőlatnik zsákjainál. Eddig a nagyvitorlán a sérült pontokra próbáltunk védőréteget ragasztani, de rövid idő után mind leváltak. Most magára a vantnira, az árbocmerevítő drótkötélre ragasztott Gregor védőburkot a magasban. Reméljük ezzel már sikerül megóvni a nagyvitorlát a további károsodásoktól.

Ma este új holdunk van. A naplemente után pár órával vált láthatóvá a nyugati égbolton, de aztán nem sokkal később holdlemente is lett. A Vénusz hajnalban olyan erősen világított, hogy olyan ezüsthíd vezetett hozzá a vízen, mint a holdhoz a Balatonon.

Igorral beszélgettem jót, aki 26 éves, 6 éve szkipperkedik főleg az Adrián, vitorlásokon, és néha 60 lábas motoryachton. A vitorlást sokkal jobban szereti. Indulás előtt az egyik Bavaria 46-ost hozta el Tenerifára egy törökországi Navigare bázisról egy társával, 22 nap alatt. A Korintoszi csatornán, Zakintos mellett, Plaremo és Mallorca érintésével, Gibraltáron keresztül. Az Ion tengeren láttak menekült csónakokat is, és egyszer egy tengeralattjáró is merült fel mellettük. Kérdezték, és távcsövön is figyelték, hogy vannak-e szírek a hajón, aztán ismét lemerültek, és eltűntek. 1200 eurót kapott azért az útért, meg ezért is, hogy átmegy velünk az Atlantin. Kevesli, de ez a piaci ár jelenleg, pár évvel korábban csak 600-at fizettek volna ugyan ilyen átkelésért. Azt tervezi, hogy jó pár hónapig a Karibon marad, és szkipperként szeretne dolgozni. Aztán majd alakul valahogy. 120-150 eurót lehet kapni naponta ott is, ha zöldfülű charter-túristák fogadják meg kísérőnek (mi is valami ilyesmik vagyunk most???:), persze ebből is adózni kéne valahol….

2015.11.14. szombat

10. nap, 143 tmf ARC és szesz

Mivel hajnali 4-től 8-ig voltam Bijannal a kormánynál, ezért utána lefeküdtem aludni. 10 órakor ébresztettek, hogy kész a reggeli, gyümölcsös-fahéjas-tejberizs, kérek-e? Naná.

Full-service volt, az ágyba hozták…. Ez igen! És még finom is volt.

Délelőtt megborotválkoztam, utunk során másodjára. Nem említeném, ha nem egy mókás jelenettel zárult volna. Miután kész lettem a borotválkozással, egy kis félliteres ásványvizes üvegből, édesvízzel bepacsmagoltam az arcom, lemostam a maradék habot. Jiri odaugrik hozzám elkerekedett szemmel, kikapja az üveget a kezemből, és önt ő is egy kicsit az ujjaira, és hitetlenkedve megszagolja…

Slugovica??? – kérdi

Nem, dehogy, de miért kérded?

Aztán rájöttem. Ugyan ilyen kis félliteres üvegben hoztam a magyar – nekik rettenetes – körtepálinkát, amitől nem győztek prüszkölni. A jó Jiri barátunk nem hitt a szemének, hogy milyen sokrétű ez a magyar pálinka, hogy After-shave-nek is jó, vagy hogy milyen hülyék a  magyarok, hogy még a borotválkozás után is pálinkát használunk arcszesznek. Végül is szesz ez is, meg az is, nem igaz? :)) Ő is jót derült rajta, aztán…

Azért nem olyan rossz az a pálinka…

Délelőtt kipróbáltam a mosást kézzel, vödörben, tengervízzel. Működik. Hátha még mosószert is használtam volna a kézmosó helyett, talán még olyan tiszta illata is lett volna a pólóknak… Mint amilyen nem lett. De, most már nem állt meg mikor a sarokba dobtam…

Na nem volt az olyan vészes, csak ráfért már egy kis mosás, tényleg…

A déli saláta után, nekiláttam barkácsolni egy szextánst kekszes papírdobozból. Holnap, amikor a nap delel, majd kiderül, hogy hol is vagyunk. Tényleg itt, vagy netán Grönlandon…

Az étkezési szokásaink lassan kialakultak. Reggel 2-3 ülésrendben reggelizünk, ki hogy kel fel az éjszakai őrség után. Délben egy könnyű salátát eszünk (hogy fogyjon a friss zöldség) szalámival vagy sonkával, esetleg tonhalkonzervvel és kenyérrel.

Este pedig jön a vacsorafőzés és a sun-downer. Még mindig van egy utolsó adag a big-fishből, de már lassan kifogytunk a variációkból. Tegnap ismét rántott halat csináltak a fiúk, ma meg  valami churry-s, rizses hallal próbálkozom majd. Még megbíznak bennem… :))

Délután a repülőhalakat figyeltem a hajónk orrán lévő hálóról. A vízből kiugorva az őket üldöző ragadozó halak (vagy a hajónk) elől menekülnek, fentről a levegőből meg a tengeri madarak csapnak le rájuk. Nem egy nyugis élet… Ahogy kiugranak az óceánból, pár „szárnycsapás” után – 30-40 méter hosszan is – vitorlázva repülnek nem sokkal a víz felszíne fölött, a hullámvölgyek közt kanyarogva, majd egy hasassal – mint a pingvinek – visszacsobbannak a vízbe. Ma reggel hármat is találtunk a hajó elején. Este úgy látszik magasabbra ugranak mint nappal, meg a hajónkat se láthatják jól, mert nappal eddig még egy sem érkezett.

Ma hajnalban sikerült egy szerencsés társuk életét megmentenem, mert pont a kormányállás előtt landolt hajnalban, ott vergődött, így idejében észrevettem és vissza tudtam dobni a tengerbe.

Hajnali 3-tól 4-ig álltam egyedül a kormánynál. Igor és Simon ott húzták a lóbőrt az asztal melletti padon (mint én is éjféltől kettőig). A szél megerősödött, 20-24 csomóra és folyamatosan 10 csomó feletti sebességgel repesztettünk az éjszakában. A maximum 12,3 volt. Aki vitorlázott, az tudja, hogy a hajón már a 8 csomós sebesség is száguldásnak tűnik, hát még éjszaka. Figyelni kell nagyon, mert a hátulról és oldalról folyamatosan jövő hullámok akár 10 fokot is el tudják dobni a hajó farát, a követendő iránytól.

 

2015.11.15. vasárnap

11. nap, 170 tmf Mi van, ha leáll a GPS jeladás?

Legrosszabb esetben Mexikóig vitorláznánk, ha nem találnák el egy karibi szigetet sem.

De tényleg. Mit csinálnánk, ha nem írná ki a helyzetünket a navi GPS jel hiányában? (mit csinálnának a repülők egyáltalán?) Szextáns nincs a hajónkon, talán csak a greenwhich-i UTS pontos időt tudjuk nagyjából. Az ugyanis a hajóidőnk.

Na, ezért barkácsoltam tegnap egy kis napmagasság mérőt, „szextánst”, hogy kipróbáljuk, milyen pontosságra is jutnánk a modern technológia nélkül.

A nap delelésekor, előtte és utána csináltunk pár mérést. Persze párszor pont akkor takarta el egy kisebb felhő a napot, amikor nem kellett volna, úgyhogy azt is átélhettük, hogy mit érezhettek a régi navigátorok hasonló esetben. Nem egyszerű, legalább pár másodpercre fixen a horizontra tartani a „műszert” az imbolygó hajón, de minden esetben 37° körül mértünk a függőlegestől.

Levonva az általam számított 14,08°-ot, ami abból adódik, hogy szerintem a mai nap, november 15-én ennyivel délebbre van a nap az egyenlítőtől, azt kaptuk, hogy a 23. szélességi fokon vagyunk. A GPS szerint meg a 18.-on. Az 5° eltérés elsőre nem soknak hangzik, de ha azt vesszük, hogy az 300 mérföld, azaz kb. 560 km, akkor nagyon jó, hogy most az Atlanti óceán közepén vagyunk és nem az Adrián…

Délután Jiri észrevett egy vitorlát a távolban. AIS jelet nem adott, így csak annyit láttunk távcsövön, hogy egy kétárbocos vitorlás halad tőlünk északra, velünk egy irányban. Csak egy orrvitorlája volt felhúzva a raumos szélben, így jóval lassabban haladt mint mi, egy óra múlva el is tűnt mögöttünk. Furcsa, ki a manó, és miért döcög egy orrvitorlával a kétárbocosával 3-4 csomóval, amikor 5-6-tal is mehetne. Bijan szerint biztos kalózhajó, és majd csak sötétedés után fog minden vitorlát felhúzni és utánunk eredni, hogy megcsáklyázzon minket. Tuti.

Résen leszünk, nem fog minket meglepni!

Nem sokkal később egy cápa úszott velünk szembe starboard-on (Steuerbordon, azaz a hajó mentirány szerinti jobb oldala mellett), de én már nem láttam, úgyhogy megerősíteni nem tudom a jelentést. Este nutellás palacsintát csinált Igor az utolsó tojásokból. A halkúrának vége. Végre. Gregor megfenyegetett minket, hogy holnap ismét pecázni fog. Ki van zárva, ebben teljes volt az egyetértés.

2015.11.16. hétfő

12. nap, 154 tmf Mégis itt vagyunk!

A tegnapi mérés lehangoló eredménye nagyon foglalkoztatott, úgyhogy ma utánajártam a differenciának. Először a műszerem „kalibráltam” újra, leellenőriztem a berajzolt fokokat, és egy fél fok eltérést találtam rajta. Ez még mindig nem magyarázat, az így már csak 4,5° eltérésre. Aztán Willy segített, hogy a légkörnek is van egy fénytörése, amit a szextánsok használatakor is figyelembe kell venni, és ez is fél vagy 1-2 fokot jelenthet. De melyik irányba? Tudjátok, amikor megy le a nap, és éppen eléri a horizontot, akkor valójában már a látóhatár alatt van, és csak a fénytörés miatt látjuk még úgy, hogy fent van. Valószínű akkor lehet 2° körül az eltérés, de amikor délben magasan áll, akkor ez csak maximum fél fok körül lehet. Ok. Akkor még mindig van 4° eltérés, vagy 5.

A hajó billegéséből adódó rossz mérés lehetőségét elvetettem, mert több mérés között is csak fél fok volt az eltérés. A különbségnek tehát ott kell lenni, hogy november 15-én délben a nap nem 14,08 fokkal van délebbre az egyenlítőtől, hanem 18,5° körül. De miért?

Aztán rájöttem. Én a napok arányában számoltam ki, a differenciát (szeptember 21-én az egyenlítő fölött, 0°-on, december 21-én pedig a déli térítőn, 23,5°-on áll a nap. A 91 nap 36/55 arányban oszlik meg, vagyis így számoltam ki november 15-ére a 14,08°)

Igen ám, de ez azt jelentené, hogy a nap lineárisan, egyenesen mozog, és a végpontokon december 21-én és június 21-én élesen fordul vissza. Úgy számoltam ki, mint ha a föld lapos lenne, vagy legalábbis kocka. Bakker!

Márpedig ez nem így van, tudjuk pár éve, hogy a föld gömbölyű, és ez esetben a nap mozgását egy sinus-görbével lehet leginkább leírni.

Fel is írtam a feladatot: az y tengelyen a két végpont a 23,5 és a -23,5°, az x tengelyen pedig az év napjai (dec 21:-23,5° , márc 21: 0° , júni 21:+23,5° , szept 21: 0°) és megkérdeztem Bijant, hogy ki tudja-e számolni, hogy november 15-én, a sinus görbe szerinti 329. naphoz hány fok tartozik. Azt mondta igen, de van-e számológép a telefonomon?

Van hogyne, de te most szívatsz engem? – kérdeztem

Nem, mégis miből gondolog?

Tudod, hogy a második nap óta Neptunnál van a telefonom a tenger fenekén…

Jaaa, tényleg, bocs.

Mondtam neki, hogy addig fel ne álljon, amíg 18,5° nem lesz az eredmény. Legnagyobb örömünkre, már az elsőre 18,9° jött ki, úgyhogy gyorsan meg is egyeztünk, hogy a fennmaradó 0,4° eltérést a nap fénytörése okozza…. :))

Gregor és Igor is kíváncsian figyelte a műszerkészítést, a méréseket, a hibakeresést, és nagyon tetszett nekik az egész projekt, le is fényképezték a vázlatrajzokat, a számításokat a papírszextánssal együtt.

A feladatot megoldottnak tekintettem, úgy is mondhatnám mint anno a seregben, hogy „Evtrsak, a feladat végrehajtva, JÓL elbaftuk a napot!”.

Ennek örömére, és utunk során először, hajóidő szerint 17 órakor, gin-tonic-kal ünnepeltük az Adrián már jól megszokott gin-tonic-time –unkat.

Apropó hajóidő. A hajón az óráink (az enyém kivételével) a greenwhich-i UTS idő szerint járnak, azaz egy órával kevesebbet mutatnak, mint Magyarországon. Az időzónák 15 hosszúsági fokonként változnak egy órával (így jön ki a 24 óra a 360°-ra), és mivel már a nyugati hosszúság 37-ik foknál járunk, ezért már elvileg 3 óra az eltérés az otthoni és a helyi idő közt, és kettő a greenwhichihez. Az, hogy nem igazodunk a helyi időhöz, az csak azt jelenti, hogy a nap nem 18 óra helyi idő szerint megy le, hanem 20 órakor, a hajóidő szerint. És akkor mi van?

Semmi, legfeljebb téli vagy nyári helyett trópusi időszámítás.

Meg nem 6-kor kel a nap, hanem 8-kor. Na bumm…

A térképről kiderült, hogy bizonyos értelemben már elértük Amerikát. Átléptük a 35. hosszúsági fokot, ahol Brazília kezdődik, igaz „egy kicsit” délebbre.

Ma végre sikerült hazatelefonálnom. Van ugyan szatelit-telefon a hajón, és azt használhatjuk is díjfizetés ellenében, csak éppen nincs feltöltve a kártyája.

Csak 2 sms-re elég fejenként. Küldtem is haza egyet kb. egy hete, de azt sem kapták meg, mint ma kiderült. Ezért aztán megkértem Gregort, hogy kérje meg sms-ben (ő csak azon kommunikál, neki sikerül), hogy töltsék fel a telefont 50 euróval, hogy tudjak telefonálni. Ez láthatólag meg is történt, mert ma sikerült is telefonálnom. Viszont azt, hogy végül is mennyivel töltötték fel, illetve mennyi a percdíj, azt még mindig nem tudjuk.

Este pásztortarhonyát csináltam Jiri-vel ennek örömére, hazai alkatrészekből.

 

2015.11.17. kedd

13. nap, 159 tmf Félúton járhatunk

Indulásunk óta eddig 1800 tmf-et tettünk meg. A cél a BVI innen 1400 mérföldre van még légvonalban. Mivel mi nem tudunk rövidebb utat az erdőn keresztül, és még a hátszél előtt is keruzolgatnunk kell, a hátralévő 1400-ból lesz vagy 1600-1700 tmf. Ezt feltételezve már túl vagyunk az út felén. Viszont a hivatalos mulattság, amelyre mindannyian meg vagyunk hívva, csak a Rum-Line átlépésekor lesz, ami a térképünkön a 40°36,512 hosszúsági vonalnál van berajzolva. Ezt valószínűleg ma este fogjuk átlépni. A Rum-Line a felezővonal az indulási helyünk, Tenerifa – San Miguel (16°36,926) és BVI – Tortola (64°36,099) hosszúsági vonala közt.

Több oka van annak, hogy hátszél helyett, „raumosan” (nem írtam el, nem rumosan), vagy ahogy másképp mondják, háromnegyed széllel keruzolgatunk nyugat fele.

Az egyik, hogy eddig, a Zöldfoki szigetek óta szinte soha nem is fújt teljesen hátulról, azaz pontosan kelet felől a szél. (akkor ez most passzát vagy nem passzát?)

A másik, hogy ezzel a vitorlázattal nem is tudnánk igazán hátszéllel haladni, vagy csak jóval lassabban, mert a nagyvitorlát a szokásos 80-90° helyett csak kb. 40°-ig tudjuk kiengedni, mert már így is eléri fent a – most már kipárnázott – vantnikat.

A harmadik, hogy nincs spinakkerünk (még felhúzókötele sincs!), amit hátszél és majdnem hátszél esetén nagyon jól lehetne használni. Viszont az is igaz, hogy a spinakker a maga 110 négyzetméterével, ami a jelenlegi nagy- és orrvitorlánál (62+26 nm) jóval nagyobb, már túl sok lenne 20-24 csomós szélben.

Így aztán a szél előtt keruzolgatunk, ami azt jelenti, hogy a cikk-cakkos haladás miatt hosszabb útvonalat teszünk meg, de feltehetően rövidebb, vagy maximum kb. ugyan annyi idő alatt mintha egyenesen haladva, hátszéllel kínlódnánk ezzel a vitorlázattal.

 

2015.11.18.szerda

14. nap, 154 tmf Kalóztámadás az éjszaka közepén

Még most is remegnek az ujjaim a billentyűzet felett, ha felidézem az éjjeli eseményeket. A kutyaőrséget, éjféltől hajnali négyig Willy és Bijan adta, mi pedig odalent aludtunk, én természetesen pálmafákról, a többiek meg feketékről álmodva…

Hajnali egy körül lehettet, talán éppen akkortájt, amikor átléptük a Rum-Line-unkat, hogy a kalózok lecsaptak ránk. Bijannak nagyon igaza volt azzal a kétárbocossal kapcsolatban, két nappal korábban. Willy állt a kormánynál, a holdfény elvakította, így nem vette észre, ahogy a kalózok megszállták a másik oldalról a hajónkat. Willyt rögtön a kormányhoz kötötték, Bijant pedig gúzsba, és vadászatot indítottak utánuk, stílusosan a Karib-tenger kalózainak bömbölő zenéjére. Bezárkóztam a kabinomba, de két pillanat alatt baltával rám törték az ajtót, és felhurcoltak a fedélzetre, úgy mint a többieket.

Megtalálták az utolsó hordó rumot is, csapra verték, és megpróbáltak leitatni minket, hogy kiszedjék belőlünk a kincsek helyét, de mi igen sokáig, becsületesen álltuk a sarat. Egy idő után Simon és Bijan nem bírták tovább a megpróbáltatásokat, és hogy életüket mentsék, átadták legféltettebb kincsüket, a Playboy legutóbbi számát. (ami állítólag a legszebb német egyetemista lányok életéről közöl hiteles, igen részletes leírást. Érdekességként elmondták –  MONDOM CSAK HALLOTTAM! – hogy az egyik kisasszony másodéves fizika-hittan szakos hallgató. Lassan kezdem én sem érteni a világot…)

Ez látványosan hatott, mert két kalózunk, Greg Sperrow és Igor Hook (a kampójával együtt), igen csak megenyhültek irányunkban – Willyt is elengedték – és az értékes zsákmány örömére tűzijátékot rendeztek az éjszakában. A végén aztán igen csak összemelegedtünk, és elhatároztuk, hogy velük együtt délre fordulunk, és a Rum-Line mentén – azt minden nap átlépve – a Déli tengerekre hajózunk.

Reggel, a fedélzeten elterülve ébredünk, és csak az ide-oda guruló poharak és rumosüveg látványa győzött meg minket arról, hogy mindez nem csupán álom volt….

Na jó, ez utóbbi csak olyan kis Gulliveres túlzás volt, hogy hihetően fejezzem be a történetet. Viszont a többi, szín igaz, találtam is róla képeket a fotoaparátomon. Még ha rumáztatta, homályosak is a képek.

Mindazonáltal a mai délelőtt, valahogy kicsit visszafogottan telt.

Talán ezért is határoztuk el, hogy fürdünk egyet az óceán közepén. Vitorlák le, kötél végén bója kidob, és hajrá. Igor a kabin tetejéről, a bummrúd mellől ugrott fejest, én nem akartam véletlenül sem a mentőcsónakban landolni, így csak a hajó végét választottam startkőnek. Nem ártott figyelni, mert a vitorlák ugyan le voltak húzva, de a hajó nagy oldalfelületébe a szél belekapaszkodott, és egy csomóval sodródtunk. A hullámok miatt meg, a hajó vége a fürdőlétrával együtt legalább egy métert emelkedett és süllyedt föl-le, ezért jókor kellett odaérni és belekapaszkodni, hogy kiemeljen, és ne fejbe verjen helyette….

Cápáktól nem tartottunk, mert három nappal ezelőtt láttunk egyet, 400 mérföldre innen….:)

Azért a hajót már nem mertem körbeúszni.

Mégis, egyedülálló élmény az óceán közepén fürdeni.

Este szabadtéri moziban voltunk a hajó tatján. Szélesvásznú kép a laptopról, mozi hanghatás a hajó multimédiás hangrendszeréből.

Aktualitásként, a Vissza a jövőbe sorozat első részét néztük meg eredeti hanggal, és angol alirattal. Mindent értettem.

Mert láttam már jópárszor. Viszont, még mindig rácsodálkozik az ember néhány új apróságra, amire eddig még nem figyelt fel.

Erről is csak azt tudom mondani, mint más, egyébként hétköznapi dolgokról, mint például a palacsintasütésről is, hogy egészen más az óceán közepén, a holdfényes éjszakában surrogó hajón átélni, megélni, mint otthon.

2015.11.19. csütörtök

15. nap, 140 tmf Víz a fenékben

Na, nem az enyémben…

Az éjszakai őrségre be szoktunk öltözni, hosszú nadrágba, viharkabátba, mert igaz hogy

24 C°-nál nincs hidegebb, de az állandó szél gyorsan „átfújja” az embert. A mackó-nadrág helyett ma hajnalban én is kipróbáltam a vízálló nadrágot. Jól működött, mert pont eleget szellőzött, de még nem fújt át rajta a szél. Sapkát is vettem a szél ellen, és reggel úgy néztem ki, mint egy: Gazdag zsákmánnyal hazatérő jóllakott rákhalász az Északi tengeren, a felkelő nap első sugaraival a hátában. Legalábbis Bijan szerint.

Két hete vagyunk úton. Egyenlőre jól bírjuk. Egymást is. Nem volt még összeveszés, de még talán „szömölgyökösszeráncolás” sem. A fejenként napi 3-4 óra kormányzás sem megterhelő még, elvonja kicsit az ember figyelmét.

Az, hogy még jól érezzük magunkat, az nem azt jelenti, hogy mennénk még egy kört, ha ma odaérnénk, nagyon is szívesen kikötnénk valahol, aztán pár nap múlva mehetnénk tovább.

Ha rajtam múlna, én megállnék a Zöldfoki szigeteken vagy egy hétre és aztán a következő uticélnak a legközelebbi Barbadost, vagy Santa Lucia-t választanám, ahová az általunk eddig 14 nappal megtett úttal már simán ott lennénk.

Tegnap csináltunk egy kis leltárt.

A zöldség és gyümölcs zöme elfogyott, csak hagyma, citrom és némi krumpli van még.

Tartóskenyér is van még kettő, ettől függetlenül Igor megpróbál ma kenyeret sütni.

Viszont van bőven konzerv, főznivaló tészta, ivóvíz. Én például eddig, a rám 14 napra kalkulált 28 liter vízből még csak 8-at fogyasztottam. A többi tea, sör, üdítő, gyümölcslé, nestea és leves volt.

Délután ellenőriztük a két hajótest fenekét, és a mienkben vizet találtunk. Gyorsan kiderült, hogy nem kaptunk léket, nem tengervíz, se nem szennyvíz, hanem a zuhanyzónknak (amit nem használunk) és a kézmosónknak van egy közös kb. 20 literes kis szennyvíztartálya, ami megtelt és mivel a teteje nem vízzáró, túlfolyt a kézmosásra, fogmosásra hasznát szennyvíz a hajófenékbe.

Egy automatikus pumpának ki kellett volna szivattyúznia a tartályt, de valamiért nem működik. A fenék szárazon tartásáért felelős bilge-pumpa meg ilyen kevés víztől (3-4 vödör) még nem indul be. A hajó alját kimertük szárazra, és most már nem használjuk ezt a kézmosót.

Este a „Vissza a jövőbe” második részét vetítették, és én ma az első sorba kaptam jegyet.

 

2015.11.20. péntek

16. nap, 171 tmf, eddigi új csúcs Esősre, szelesebbre fordult az idő

Ma hajnalban 22-24 csomóra megerősödött a szél. 30-as befújás is volt, jó hogy előtte két reffel is csökkentettük a nagyvitorlát, és az orrvitorlán is betekertünk egy kicsit.

Egész délelőtt esett az eső, felhős az ég, a szél ereje nem csökkent, a hullámok viszont nem nőttek szerencsére, csak inkább oldalról, kellemetlenebb irányból jönnek. Sajnos nem „csak egy rövid trópusi esőnek” néz ki, hanem akár három napig is eltarthat, ha igaz az előrejelzés a front nagyságáról. Pedig Willy szerint emelkedik a barométer. Nem tudjuk, hogy jobbra-balra mekkora a viharzóna kiterjedése, így puszta találgatás arról spekulálni, hogy merre lehetne kijutni belőle gyorsabban. Tehát megyünk egyenesen nyugatra, a célunk, Tortola fele, és reméljük, hogy mielőbb áthalad felettünk ez a front.

 A kormányos vízhatlan ruhában áztatja kint magát, mi pedig beszorultunk a hajóba. A „fedett hátsó terasz” belsejében még lehet ülni, oda nem csap be az eső. Lehet még ücsörögni fent a térképasztalnál – itt írok most, innen legalább ki lehet látni rendesen – és lehet lent próbálkozni, aludni a kabinban, ahol továbbra is nagy a zaj. Említettem már nektek, hogy volt már olyan, hogy a fülemet is bedugtam emiatt. A zaj több forrásból áll össze:

1. a tengerben haladó hajó surrogása: Srrrr-SSSSrrrrr-……-SRRRRRRRR
2. a hajócsavar forgása: VJNAUUUUU-ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ-……- aztán VJNAÚÚÚÚÚÚ…
3. a szél fütyülése a vantnikon: Huuuu-HÚÚÚÚ-Huuuuu
4. néha a hajómotor berregése és remegése: MRRRRRRRRR
5. és néha az áramfejlesztő generátor brummogása: bap-bap-bap-bap-bap
6. a bútorok, falak folyamatos recsegése, ahogy kicsit ide-oda megtekeredik a hajó a hullámokon,
7. a szekrényekben ide-oda csúszkáló tányérok, poharak csörömpölése,
8. a hullámokból kiemelkedő hajóorr vagy hajófar visszabuffanása a vízbe,
9. és 20-30 másodpercenként egy-egy bedörömbölő hullám, ami akkorát vág a két hajótest közti rész aljára, vagy a hajótestek oldalára, hogy beleremeg az egész hajó….

És ez így megy, folyamatos éjjel-nappalos műszakban. Hol hangosabban, hol még hangosabban.

A naponta csak néha bekapcsolt motor, vagy generátor zaja már csak olyan altató brummogás a tortán.

Tehát, ha valaki pihenni, netán aludni akar, annak azt nagyon komolyan kell gondolnia…

Mert a hajó még billeg is, ugyebár…

Igaz, hogy nem gurulsz jobbra-balra az ágyadon, de ha az oldaladon szeretnél elaludni, ütemesen meg kell feszítened a kar és combizmodat, hogy fel ne borulj, mint egy teknőc. Ha pedig a hátadra fekszel, olyan mint ha hullámvasúton utaznál, a hullám tetején szinte felrepülsz, megemelkedsz, a hullámvölgyben pedig belepréselődsz a matracba.

Kint se sokkal halkabb, ha kormányozol, akkor egyrészt a szél süvít a füled mellett, másrészt mivel a két kormányállás pont a hajó legvégén van, ezért az alattad, mögötted elrobogó, elsurrogó víz zaja zúg folyamatosan. Ugyan ez a két zaj beszorul a fedett terasz alá is állandóan, úgyhogy a „pusztaság” csendjét itt talán csak szélcsendben lehet megtapasztalni. Nem is gondoltam, hogy ilyen, folyamatosan hangos lehet egy Atlanti átkelés.

Ebéd után kicsit délebbre vettük az irányt, abban reménykedve, hogy hamarabb elérjük a front szélét. Ez eddig bejött, mert az eső elállt, először ki-kikandikált a kék égbolt, majd lassan a felhők is oszladozni kezdtek, és most már a nap is süt. A vitorlákból egymás után kiengedtük a két reffelést, és barátságosabb hangulatban, az esőkabátokat szárítgatva, és gin-tonicot kortyolgatva haladunk tovább.

Egész este egy reffel haladtunk, néha az eső is esett, az esti mozielőadás a rossz időre való tekintettel elmaradt.

2015.11.21. szombat

17. nap, 150 tmf Vihar elkerülve???

Egész délelőtt még délre tartottunk, hogy biztosan kikerüljük a viharzónát. Tegnap este beszélt Gregor az édesapjával, aki meg tudta nézni a meteorológiai előrejelzést, és ő javasolta, hogy tartsunk dél felé. A mögöttünk és tőlünk 180 mérföldre északra vitorlázó AMARON-t belekóstolt a viharba, 50 csomós szelet is kaptak.

Nekünk, inkább gyengébb szelünk volt egész délelőtt, lassabban is haladtunk, és főleg halkabban is, úgyhogy kihasználtam az alkalmat és aludtam délelőtt egy nagyot.

Ebéd után aztán nyugati irányba fordultunk, és ismét közeledünk a célunk felé.

Ma először láttam a tengerben úszó növényeket, mint Kolombuszék. Erről hitték, hogy közel lehet már a szárazföld, pedig még legalább 800 mérföld a legközelebbi sziget.

Felhős, néha csepergő esőben haladunk. 24 órája dél-délnyugatról fúj a szél, ez a ciklon rendesen eltérítette a passzát szelünket. A hullámok viszont továbbra is félig hátulról, délkeleti irányból jönnek, de azok is csendesebben. Mégis kapott Jiri egy jó vödör vizet az ágyára, amikor – kis szellőztetés céljából – nyitva hagyta a jobb első kabinja tetőablakát. Eddig még soha nem fröcskölt be oda a hullám, de Neptun úgy gondolta, hogy ő fújja a passzát szelet, és úgy, ahogy akarja… Beköszönt, a maga módján, pedig hol van még a húsvét….

Érdekes, hogy az összes evőeszközünkön, fazekainkon már indulásunk óta rozsdafoltok jelentkeznek. A főzés úgy kezdődik, hogy a nagyját ledörzsölöd róla. Pedig rájuk van írva, hogy rozsdamentes, igaz az nem, hogy csak egy kicsit.

Nem tudom, hogy az adriai, mallorcai charterhajókon van jobb anyagból az eszcájg, vagy valamiért az ottani közeg nem olyan korrodáló, mint itt az óceánon.

Talán ma először élvezhettünk egy igazán szép naplementét. Eddig vagy felhők takarták a napot, vagy borús volt az ég. Harmadik ok nem jut eszembe. :)

Estére teljesen lecsendesedett a szél, és délire fordult, ami teljesen szokatlan itt a keleti passzátszél övezetében. Valószínűleg az általunk kikerült ciklon utóhatása. Így aztán nyugis esténk lett, 2 csomóval csobogtunk a holdfényes éjszakában. Megnéztük a tegnap elmaradt 3. részt a Vadnyugatról – én a kormány mellől – popkornt majszolgatva, kólát iszogatva, ahogy a moziban illik…

 

2015.11.22. vasárnap

18. nap, 112 tmf Az óceán lélegzése

A csendes éjszaka után, visszatért a kelti passzátszél, de jóval gyengébben. Egész nap csak 9-10 csomóval fújt, így csak 2-3 tengeri mérföldet tettünk meg óránként. A víz felületéről eltűntek a fehér fodrok, a hullámzás azért nem szűnt meg, de az is lecsendesedett, átalakult. Nem is igazán hullámzásnak nevezném, hanem lélegzésnek, az óceán lélegzésének. Itt-ott lassan megemelkedik, máshol lesüllyed. A különbség néha eléri a 4-5 métert is, de olyan óvatosan emeli a hátára a hajót, és engedi el, hogy szinte észre sem lehet venni.

Na ilyenkor lenne jó a spinakker, a színes nagy hátszélvitorla, a maga 110 négyzetméterével.

A nap járja a maga útját, a magas passzátfelhők észrevétlen érnek utol minket és hagynak el és a tengeri madarak is visszatértek. Ideális, nyugodt az idő olvasásra, és írásra. A „Kapitány és katona” (Master and Commander) második részét olvasom német nyelven, mert magyarul az már nem jelent meg.

Érdekes összehasonlítani a mi viszonyainkat, a Nelson korabeli brit haditengerészetével, ahol például 14 zoll (35 cm) széles hely jutott egy függőágyra és csak úgy fértek el alváskor, hogy a legénység fele vagy harmada mindig őrségben volt. 200-300-an szolgáltak egy 50 méter hosszú hadihajón – igaz 2-3 fedélzeten – mi meg heten vagyunk, mint a törpék, 12 méteren. Ott fél liter rum járt fejenként naponta, itt meg…   na, ezt nem árulom el, mert hadititok. Nem véletlen, hogy annyi a kéz-, láb- és bordatörés volt ott békeidőben is, hogy csak úgy potyogtak le a kötelekről az emberek. Nálunk meg az egész úton csak az én középső lábujjam horzsolódott meg a fürdőlétrától, amikor a múltkor kimenekültem a vízből a cápák elől. Tudom, ezt az összehasonlítás miatt írtam, mégis ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy én vagyok a legiszákosabb a hajón…

A mi hajónknak is van galeonja (valahogy így hívják azt a mellszobrot), igaz nem a hajó orrán, mint a középkorban – mert abból kettő is van – hanem a kormányos előtt a korláton.

Mit szólnátok egy kis fürdéshez, ha már ilyen szép csendes az óceán? – kérdeztem délután a többieket. Mindenkinek tetszett az ötlet, úgyhogy elmentünk a legközelebbi strandig és bevontuk a vitorlákat. Horgonyozni nem tudtunk, mert 5000 méter volt alattunk a víz (szédültem is, ahogy lenéztem), de nem is volt szükséges, mert a part kicsit odébb volt még, olyan 777 mérföldre. Most már bátrabbak voltunk (ugye a cápa még messzebb van), át is úsztam a hajó alatt – s ha már lúd, legyen kövér – természetesen hosszában.

Mostanra már mindenkinek feltűnt, hogy minden nap írok a laptopomon. Van rá időm.

Mi lesz ebből, könyv?

Nem, csak olyan útinapló, tele zöldségekkel meg tengeri uborkával. Lillának, megígértem, hogy leírom milyen volt.

Mi lesz a címe? Tényleg, mi legyen?

Ma este a Karib tenger kalózai ment a hátsó fedélzeten. Valahonnan nagyon ismerős volt a zenéje….

2015.11.23. hétfő

19. nap, 128 tmf az a …. autopilot

Mielőtt a nap felkelt, három bolygót is lehetett látni keleten a horizont fölött, a Vénuszt, a Marsot és a Jupitert. Egymás fölött voltak, az ekliptika síkjában, ahol a bolygók keringenek a Nap körül. A Vénusz a legvilágosabb, és miután a hold lement, ő is tudott ezüsthidat varázsolni a tengerre. A Mars elég halovány, és tényleg kicsit narancsos a fénye, viszont a Jupiter legalább olyan fényes, mint a Sarkcsillag. Most már értem, hogy miért foglalkoztak ennyit a csillagokkal a hajósok és a természetkedvelők.

Tegnap óta – mióta jó idő van – ismét ki van vetve a horog, de csak a vízinövények harapnak. Elég szorgalmasan. Lassan el tudnánk képzelni megint egy halat az étlapon.

Ma egész nap ment az egyik motor, hogy 2-3 csomónál jobban haladjunk, vettünk úgyis elég üzemanyagot. De még így is ott kell állni a kormánynál, mert ez az autopilot, olyan impotens, hogy ilyen kis szélben sem tudja, még megközelítőleg sem egyenesen kormányozni a hajót.

Az autopilot arra lenne való, hogy ne kelljen állandóan a kormánynál állni. Beadod, hogy mondjuk, menjen 270°-ra, és ő úgy kormányoz, hogy mindig nyugatra tartson, és ha a szél vagy egy hullám kicsit eltéríti a megadott iránytól, akkor azonnal korrigálja és visszatérjen az eredetileg megadott irányra. Más hajókon 5-5 foknál nem nagyon szoktak jobban eltérni jobbra vagy balra.

Ez a …… mienk, meg 25-25 fokot is elcsalinkázik mindkét irányba. Olyan, mint ha beállítanád, hogy vigyen el Debrecenből mondjuk Győrbe, ő meg tesz egy kanyart Miskolcra, aztán Szegedre, majd Vácra, Kaposvárra és a végén Zágrábban kötsz ki.

Gyakorlatilag csak éppen arra nem jó, amire tervezték.

Pedig, Liszi jól sejted, az első, amit megkérdeztem a szkipinktől, amikor legelőször már vagy 5 perce álltam a kormánynál, az az volt:

-Te, Gregor, hol is kell ezt az autopilotot bekapcsolni?

Megmutatta, de köszönet nem volt benne. Ha beállítod háromnegyedszélre – ahogy haladni szoktunk – akkor hol fellő félszélig, és rohan, mint a vaddisznó, hol meg leesik hátszélig, ahol belobog, csattog az orrvitorla és állandóan patent halse-val fenyeget, a nagyvitorla átvágásával…

A nagy eltérés miatt, sokkal hosszabb utat tesz meg a hajó, és így szinte sose megfelelő a vitorla beállítás.

Ezért nem használjuk, talán csak néha annyira, amíg elmegy a kormányos egy pohár vízért.

És ezért kormányzunk felváltva, ami így 7 embernél még elmegy, de ha elképzelem, hogy az EBBA-n, ugyan ilyen katamaránon, ugyanilyen szar autopilottal, csak a két szkipper megy, hát akkor nem irigyelem őket….

Komplett Garmin rendszer az egész (navi-gps, széljelző, autopilot), és egy App-el is ellehet az okostelefonnal kormányozni a hajót a budiról, de ki a fenét érdekli, ha az állandóan be akar vinni az őserdőbe, amikor nem figyelünk oda…

Hát ez van. Semmi sem tökéletes, ahogy a költő mondja…:)

Délután telefonáltam vagy jó 2 percet – az legalább sikerült – csak én vagyok hetente ilyen nagy dumás, a többiek megelégszenek azzal, hogy tudják otthon, hogy hol járunk, és paszta.

 

2015.11.24. kedd

20. nap, 124 tmf Halak – Gregor  2:0

A halak nyertek. Ez a második forduló végeredménye.

Tegnap olyan ügyesen ráakasztottak egy gizgazt a horogra, hogy az elkezdett forogni, és úgy összetekerte a damilt mire észrevettük, hogy Gregornak két óráig tartott, amíg kigubancolta.

Ma meg, egy nagy hal ráharapott a csalira, ügyesen fárasztgatta Gregort meg a damilt egy fél óráig, aztán megunta, és a damilt elszakítva fogta a csalit és uk-muk-fuk, elvitte.

A szkipink pedig szomorúan leszerelte a horgászbotot és a tartóját a korlátról.

Gregor egyébként 23 éves, építészhallgató Ljubjanában. Három évet már elvégzett, most egyet szüneteltet. Miután megérkeztünk Tortolára, Los Angeles-en keresztül Ausztráliába repül egy hónapra kirándulni. Januárban egy amerikai csapatnak szkipperkedik pár hetet Braziliában, akiket az Adrián ismert meg. Még nem tudja mi is lesz, épitész-e vagy hajós, most ez érdekesebbnek tűnik.

A hajó két oldalán van a reling, a drótkötél-korlát, ami ugye elsősorban arra való, hogy kiteregessen az ember. De, mint kiderült, arra sem teljesen alkalmas, mert a bal oldali felső drót leszakadt a vizes ruhák súlya alatt… Az új hajón.

Ha belegondolok, hogy a másodlagos funkciója az lenne, hogy egy megbillenő embert is megtartson szükség esetén a vizes ruhákban, hát akkor ez még nem az igazi…

Délután azon tanakodtunk, hogy mikorra érünk oda Tortolára, hogy belefér-e esetleg előtte egy kikötés St. Martinon. A fiúk ott kiszállnának, mert a 29-i reggeli repülőjüket – amivel oda mennének – nem igen fogják elérni.

Én is örülnék egy további kis „világlátásnak”, időm van bőven 5-ig, a repülőm indulásáig.

2015.11.25. szerda

21. nap, 141 tmf Három hét, 3000 mérföld

Simonnal voltam kutyaőrségben. Így hívják az éjféltől hajnali 4-ig tartó időszakot. El nem tudom képzelni, hogy miért nevezték el ennek. Talán azért, mert annak való, én is ezt kedvelem a legkevésbé. Telihold van, olyan erős a hold fénye, hogy még a csillagok is halványabban látszanak. A holdfényen kívül itt más fényszennyezés nincs. Láttuk egy másik nyugatra tartó vitorlás AIS jelét, CROCODILE DADDY volt a neve. 12 mérföldre volt, így a fényei nem látszottak.

Amióta elindultunk Tenerifáról, minden órában felírjuk a „Log-Buch”-ba, egy jegyzettömbe a helyzetünket, sebességünket, irányunkat és a szél adatait. Hajónaplónk nincs, illetve Gregor egy vastag füzetbe írja az adatokat. Valószínűleg nem vett La Rochelle-ben, Tenerifán meg már nem kapott.

A rádiónk MMSI kódja sincs regisztrálva – mint kiderült az Atlanti közepén – mert indulásig valamiért nem tudták elintézni. Beszélni lehet rajta, csak segélykérést nem tudunk küldeni a pozíciós adatainkkal. Ok, a rádió hatósugara úgyis csak 25-30 mérföld, de vész esetén hiába van ezen belül egy másik hajó, ha nem tudjuk valamiért megmondani nekik a helyzetünket, mert mondjuk leállt az áramellátás, vagy felborult a hajónk. A szatelit-telefon meg nincs feltöltve beszélgetésre, illetve most már igen, az én pénzemmel.

Van bennem egy jó adag empátia a nehézségek megértése irányában, de azt kell mondanom, hogy egy hajót így elindítani Atlanti átkelésre, azért felelőtlenség.

Az időnk viszont nagyon kellemes. A szélcsendesebb napok után ismét munkába állt a passzát, és jó tempóban visz minket nyugat fele.

Este lencsefőzeléket készített Simon, a maradék makaróni tésztával.

Megdicsértem a főztjét. Azt mondta, noha ez egy sváb nemzeti étel, de életében most főzött először ilyet, és a receptet a Playboyból vette. Most már tudom, hogy miért is hozták azt az újságot…

Este elértük utunk 3000. tengeri mérföldjét, amit 3 hét alatt tettünk meg. Innen visszanézve, nem tűnik annyinak, mégis most már inkább a visszaszámlálót figyeljük, ami 333 mérföldet mutat még a célig. Szombat reggelre ott lehetünk St. Martinon.

 

2015.11.26. csütörtök

22. nap, 149 tmf Hajó a láthatáron, kenyérsütés

Reggel Willy felajánlotta, hogy csinál nekem egy teát. (még mindig meglep, hogy milyen sós ez első korty íze a bögre szélétől, ugyanis tengervízzel mosogatunk) Alapból is nagyon kedves ember, de lehet, hogy ez jó szokása még ifjúkorából maradt meg, amikor a katonaság után 3 évig stewardként dolgozott különböző német teherhajókon, és bejárta a világot. Tanker és konténerhajók helyett tudatosan kisebb teherszállítókat választott, amik gyakran, akár több napra is kikötve járták a világot, és így lehetőséget nyújtottak sok ország megismerésére.

Később, amikor még középiskolai tanárként dolgozott, többször szervezett EU-s pályázati pénzekből a diákoknak egy-két hetes nyári tengeri túrát a Nord-See-re. Több uniós ország iskoláiból „levelezték”, szervezték össze a 17-18 éves diákokat, akiknek ez jó nyelvgyakorlási és ismerkedési lehetőség is volt. Mindenki elhozta a történelemkönyvét, és összehasonlították, hogy melyik nemzet hogyan ír az Európai Unióról. A „Bordsprache” az angol volt, és nagyon jól meg lehetett kicsiben is figyelni azt, ami nagyban megy az unióban, nevezetesen, amíg minden jól megy addig európaiak vagyunk, de ha valami gubanc van, akkor franciák és németek, görögök és lengyelek. Általában szeptemberben mentek, de voltak többször is osztálykiránduláson áprilisban a saját osztályával.

Legalább száz éves, korabeli kétárbocos fa vitorásokon, schooner-eken vagy brigg-eken hajóztak, úgy mint régen. Nagyon élvezték a gyerekek, el is tudom képzelni.

Sőt azt is, hogy elmenni egy jó társasággal egy ilyen korabeli vitorlás útra.

Öt éve, 63 évesen ment előnyugdíjba, inkább vállalva azt, hogy 15 vagy 20% kevesebb nyugdíjat fog kapni mindig, bár ez még mindig más nagyságrendi kategória, mint a magyar pedagógusi nyugdíj.

Willy 68 éves és 30 éve, 1986 óta vitorlázik. Először Törökországba jártak a barátaival, a vendégmunkások olcsó charter járataival. Akkor még semmilyen hajóvezetői engedélyük sem volt, de mégis adtak bérbe nekik hajót, az akkor nyitó kis német charter cégek.

Azóta voltak már vagy 10-szer a Karib tengeren, vagy 6-szor a Déli tengeren, a csendes-óceáni szigetvilágban, párszor a Scyhelle szigeteken (hogy a fenébe kell írni? nem tudom sehol megnézni) és Thaiföldön.

És lehetett ezt a tanári fizetésből meg nyugdíjból finanszírozni? kérdeztem tőle.

Szerinte igen, ez a hobbyjuk és másra nem nagyon költenek.

Délelőtt, 9 óra körül – 10 nap után – ismét láttunk élőben egy hajót, egy tankhajót ami 5 mérföldre haladt el mellettünk Európa fele.

Lassan sikerült átprogramozni az agyamat. Mint autóvezető, ha előttünk látunk egy felhőszakadást, tudjuk, hogy hűha, figyelni kell, mert mindjárt belemegyünk és leszakad az ég. Itt, ha előttünk látunk egy zivatart, az nem veszélyes, nyugodtan vezényelhetünk „pihenj, folytasd tovább”-ot magunknak, mert a hátulról jövő szél gyorsabban fújja előre a felhőt az esővel, mint ahogy mi haladunk. Ha meg közvetlen mögöttünk látjuk az esőfelhőt, akkor az se vészes, mert a srégen hátulról jövő szél nem ránktolja az esőt, hanem mellettünk el.

Viszont, amit arról látunk hátulról, amerről a szél fúj, na az se veszélyes, csak esetleg megázol. Bár ezek még valahogy nem azok a bővizű trópusi esők, amiről a mesék szólnak, hanem csak amolyan fékezett habzásúak. Vagyis kimész, hogy vegyél egy édes zuhanyt –mint ahogy én ma reggel – és tusfürdővel bekened magad szőröstül-bőröstül, samponnal meg a szemeidet, hogy ne láss semmit, aztán széttárod a karjaid, hogy fogadd az égi áldást, és akkor valaki azt gondolja odafönn a csapnál, hogy na, ennyi elég volt mára, és elzárja a csapot. Te meg ott állsz megfürödve, jobban mondva befürödve, és azon gondolkodsz, hogy hol is láttad (amikor még láttál) azt az üres vödröt, amibe nem húztál vizet.

Garantált az ébredés, víz nélkül is.

Van még éppen toast kenyerünk, de ez az utolsó, ezért Igor nekiállt ma kenyeret sütni. Még sohasem sütött, de az első a próba egész tűrhetően sikerült, úgyhogy dagasztott még kettőt.

Este 10 fele, a holdfényes éjszakában észrevettük az AMARON fényeit. 3 hét és 3000 mérföld után kb. fél óra távolság van köztünk. Ezek szerint a Bavaria 46 és a Nautitech 40 katamarán nagyjából egyforma gyors.

Hosszú idő után ismét láttuk egy repülő fényeit, ami Európa felé tartott…

 

2015.11.27. péntek

23. nap, 149 tmf Trópusi vihar, búcsúzóul

Még 220 mérföldre van Tortola. Szombat délutánra, estére odaérhetünk. Bijan és Simon egyre kevésbé reménykedik, hogy megállunk St. Martinon és ott kiszállhatnak, mert a szkipik attól tartanak, hogy a hivatalos ki-és bejelentkezés esetleg nagyon elhúzódik, és késve érünk Tortolára.

Tengeri madarak a rossz idő óta nem jártak felénk. Viszont ma reggel látott Willy egy albatroszt. Állítólag nem a tengerből fogja ki a halakat, hanem a sirályok nyakából rázza ki a félig lenyelt halat, és azt einstandolja.

Jiri ma a soros szakács. Róla nem tudok sokat mesélni, mert a német és az angol szókincse olyan mint az én angolom, vagyis nem teljesen alkalmas hosszú csevegésre.

50% felár ellenében, egyedül bérelt egy kabint, övé a bal első. Decemberben síelni megy, áprilisban pedig Mallorcára, egy kerékpárversenyre.

Eddig főleg a brit szegeteken, és a La-Manche csatornán vitorlázott, barátságos, segítőkész fickó.

A déli felhőszakadásban beáztatott ruhákat mossa Igor a hajó végén

Na, ma kaptunk esőt rendesen. Délután ismét jött egy zuháré, ezúttal egy igazi trópusi vihar, ami beerősödött 45 csomóig is. Gyorsan betekertük az orrvitorlát, mert ez megy a leggyorsabban, de még így is volt úgy hogy 15,5 csomóval is vágtattunk. Nem tartott tovább szerencsére 15 percnél, aztán kisütött a nap, mint ha semmi sem történt volna…

Simon állt éppen a kormánynál – kapaszkodott rendesen – de mire megijedhetett volna, már el is múlt az egész.

Egyébként Baden-Württembergből származik, a Fekete erdő vidékéről. Édesanyja német, édesapja egyiptomi, aki üzleti okokból sokat van Egyiptomban. Biztos nem teljesen véletlen, hogy Bijannal ilyen barátok lettek. Simon évente egyszer utazik Egyiptomba, beszélni tud egy kicsit arabul, de írni már nem. A barátnője, Sahara is egyiptomi-német házasságból származik, tőle tanul arabul. Gépészmérnöki karon tanul Münchenben, mint Bijan, most várja a BC vizsgájának az eredményét.

A maradék kaját előszedtük a hajó orrából, és a szivárvány árnyékában elköltöttük utolsó közös vacsoránkat a tengeren.

 

2015.11.28. szombat

24. nap, 157 tmf UTC délig +22 tmf a célig Megérkeztünk!!!  De hova???

Ez inkább a Fakland szigeteknek néz ki…. nem pedig a Karibiknak. Egész délelőtt borult volt az ég, esett az eső, hát így kell fogadni minket?

Vettem egy utolsó trópusi zuhanyt és 24 nap, 3393 tmf után 12 óra 08 perckor megérkeztünk mégis csak Tortolára, az új világ földjére léphettem.  Pecsétem is van róla….

És végül néhány szót ALICE-ról, a hajónkról, a Nautitech 40 Open-ről.

Van a hajónak egy óriási hiányossága.

Nem is egy, hanem kettő, Szakavatott szemek biztos észrevették már a képeken, hogy a kormányos előtt nincs fix sörösdoboztartó!!! Egyik oldalon sem. Természetesen rögtön felfigyeltünk erre a biztonságtechnikai kockázatra, és ha ideiglenesen is, de azonnal és tartósan orvosoltuk a problémát.

A német Bavaria – ami egytestű hajókat gyárt – nemrég vásárolta meg a francia katamarán-építő Nautitech céget. Ez az első közös fejlesztésű hajójuk, ami egy új „Open” koncepció (a mi hajónk a 44. legyártott darab), vagyis a konyhával egy légtérben lévő szalont kisebbre méretezték, és az így nyert térrel a hátsó fedett fedélzetet növelték meg. Nagy marhaságot nem csináltak, mert az élet inkább a szabadban zajlik, de a belső tér így azért szűkösebb, több embernek már kerülgetnie kell egymást.

A másik újdonság – ilyet eddig még csak az új Leopard katamaránokon láttam – hogy a két hajótest a vízvonal felett kb. 40 cm magasságban jobbról is, meg balról is kiszélesedik 10-10 cm-rel. Ezáltal az ágyak 20 cm-rel szélesebbek lehetnek odabenn, a vízben lévő hajótest meg keskenyebb lett, kisebb az ellenállása, gyorsabb a hajó és a fedélzetre felcsapódó vizet kifelé tereli el (jut azért így is néha, csak talán kevesebb).

A régi Nautitech-szokásnak megfelelően a két kormányállás, a két hajótest végében van. Ennek csak egy előnye van, nevezetesen hogy a kormányos egy szinten van a többiekkel, jobban tud a többiekkel kommunikálni, más nem.

Hátrányai:

• a kormányos nem lát körbe, a középső felépítmény 90 fokot kizár a látóteréből,
• a hajó végén van, a hullámoktól hangos,
• csak két vacak drót választ el a vízbeeséstől, olyan mint az elszakadt reling
• ha fenn van a kormányos feletti árnyékoló nem látod a vitorlát, ha nincs meg elázol
• erős napfényben alig látod a navit

Fel kell állni, hogy balra is kiláss.

Ettől függetlenül a hajó stabil és gyorsnak is tűnik. Van elég tárolóhely, kívül is belül is, simán el tudtunk pakolni mindent.

A kabinokban is kicsit több szekrény van, mint szokott lenni, de egy kis pad hiányzik nekem, amire öltözködéskor le lehetne ülni. Nem túl kellemes féllábon mandínerezni odalent.

Az autopilot használhatatlanságát már említettem, de a hajómotorok beépítésének konstrukciója sem tökéletes valahogy. A Volvo – a motorgyártó – azt írja elő, hogy vitorlával haladás közben a sebességváltókart hátramenetbe kell rakni, ahogy szokásos, hogy ne forogjon (vinnyogjon) a hajtótengely.

A Nautitech ellenben azt írja elő, hogy üresben kell hagyni, had forogjon. Ezért is vonított nekünk az ágyunk alatt, ha 7-8 csomónál gyorsabban haladtunk.

A Navigare 4 darab ilyen 40 Open katamránt rendelt Nautitechtől. Egy el sem készült az indulásunkig. A másikon a szkipper, a szokásnak megfelelően hátramenetbe tette a váltókart, miután elindultak La Rochelle-ből. Egy hét után értek Portóba, és a motorok már be se indultak. Valahogy alacsonyan van a kipufogórendszer (pedig a katamarán nem is dől meg), tengervíz került a hengerekbe, és egy hét alatt úgy lerendezte azokat, hogy mindkét motor totálkáros lett, cserére szorul. A hajó ott áll Portóban és a Navigare, a Nautitech és a Volvo veszekszik, hogy ki a hunyó.

Így csak két hajó érkezett meg Tenerifára, szerencsénkre a mienk, az ALICE és az EBBA. A Volvo szakemberei Tenerifán szervizelték a motorokat, és megállapították, hogy alacsony az olajszint a váltókban. Valahol szivárog. Feltehetőleg az olajleeresztőn keresztül, ami közvetlenül a tengerbe van vezetve. Mivel ennek az ellenőrzéséhez ki kell emelni a hajót, ami Tenerifán nem történt meg, ezért pótolták a hiányzó olajat a váltóból és azt javasolták, hogy vigyázzunk. Kösz. De hogy? Hát úgy, hogy ne nagyon használjuk.

Evezzünk talán?

De, Ok. Megfogadtuk a tanácsot.

Nem használjuk a motorokat, csak akkor, ha kell.

És még szerencse, hogy van a generátor a hajón, mert így azzal tudjuk tölteni az aksikat.

Egyébként félúton ellenőrizték Gregorék az olajszintet a váltóban, és akkor még rendben voltak.

A hibáktól függetlenül, azért rendes volt „ALICE”, és biztonságosan átszállított minket az Operencián.

Than You „ALICE”!

Háromszoros Hurrá a szkippereinknek is, akik mindig figyeltek, mindig ott voltak ha kellett, akik ügyesen vezették a hajónkat az egész úton.

És nem utolsó sorban, nagy-nagy köszönet Neptunnak, hogy kegyeibe fogadott minket, jó időt biztosított az utunkhoz és minimális veszteséggel is megelégedett.

(1 telefon, 1 törölköző és 1 vödör).

Öröm volt mindenkivel együtthajózni kedves útitársak, a mielőbbi Viszontlátásra!

Legközelebb hozni kell még:

Csillagászati könyv – Sternzeichen App –Star App Night Sky

Szakácskönyv – Seglerkochbuch für Windstärke – kenyérsütési recept hajóra Willy-től

Több olvasnivaló – Kindle-n, hogy este is lehessen olvasni

Karóra – ébresztő és barrométer funkcióval (ha elveszne a telefonod)

Búvárkés, tokkal

Több csali a horgászáshoz

Kalózos fejkendő – hogy ne fújja ki az esti őrségben a szél a fejedet, és ne főjön meg a sísapkában

és pudingport….

és itt a vége.

Hajónapló 2015. Hajónapló az Atlanti-óceánon. Hajónapló az átkelésről. Vitorlás hajónapló. A hajónapló szerzője Szabó Balázs. A hajónapló eredeti fotókkal megtekinthető az irodánkban. Hajónapló 2015. Hajónapló az Atlanti-óceánon. Hajónapló az átkelésről. Vitorlás hajónapló. A hajónapló szerzője Szabó Balázs. A hajónapló eredeti fotókkal megtekinthető az irodánkban.